Létrehozva: 2020.12.06.

Brutális: hidegvérrel kínozta a 4 éves éhező, ketrecbe zárt kisfiát az anya

Négy embert börtönöztek Missouri délnyugati részén, miután egy 4 éves kisfiút a múlt hónapban eszméletlenül találtak, és rendkívül alultáplált volt.

A fiú édesanyját, a 26 éves Dessa Bartont és a szintén 26 éves párját, Dalton McLendont letartóztatták, miután a nő gyereke eszméletlen állapotba került és mentőt kellett hozzá hívni. A kisfiút kritikus állapotban szállították kórházba, és bár még jelenleg is bent fekszik, már stabil állapotban van.

McLendon édesanyját, az 53 éves Katherine Kost, aki szintén velük lakott, és élettársát, az 52 éves Richard Hillikert szintén letartóztatták bűnrészesség miatt.

A nyomozók lefoglalták azt a fa ládát, amelyet raklapokból tákoltak össze, és amibe a kisfiút gyakran hosszabb időkre bezárták. A CrimeOnline szerint az orvosok leginkább a kisfiú alultápláltsága miatt aggódtak, emellett pedig több testi sérülés jele is látszottak rajta.

Az édesanya elmondta a nyomozóknak, hogy fia saját karjait és orrát karmolta, a fejét pedig különböző tárgyakba verte bele. A nő a koronavírusra hivatkozott, hogy az késleltette, hogy orvoshoz vigye. Mindennek ellentmond az, hogy az orvosok szerint olyan helyeken is voltak a gyereken sérülések, ahol saját magát nem tudta volna bántani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét