Létrehozva: 2020.12.27.

Ausztriában vasárnap indul az oltási kampány

Ausztriában vasárnap 9 órakor indul a koronavírus elleni oltási kampány.

Az ország történetének legnagyobb immunizálási kampányában elsőként három nő és két férfi kapja majd meg az ellenanyagot. A 80 év feletti betegeket a Bécsi Orvostudományi Egyetemen fogják beoltani. A legidősebb páciens 93 éves.

Az első injekciókat Ursula Wiedermann-Schmidt, az Osztrák Vakcinológiai Társaság elnöke, illetve Thomas Szekeres, az Osztrák Orvosi Kamara elnöke fogja beadni a krónikus betegségekben szenvedő pácienseknek.

A Bécsi Orvostudományi Egyetemen kockázati csoportba tartozó betegekre szakosodott ambuláns osztály működik, az öt önkéntes ott jelentkezett az oltásra – közölte Wiedermann-Schmidt.

A gyártó szerint bizonyos védelem már az első injekciótól számított hét napon belül kialakul. Az APA osztrák hírügynökség közölte, hogy már sokan jelentkeztek vakcináért.

Szombaton Ausztriába hozzávetőleg 10 ezer adag oltóanyag érkezett, amit egyenlően osztanak el a tartományok között. Először a legmagasabb kockázati csoportba sorolt 80 éven felüli, idős-, illetve szociális otthonban lakó önként jelentkezők kaphatják meg a vakcinát.

Januártól márciusig három részletben további 1 millió adag oltóanyag érkezik Ausztriába. A kormány stratégiájának megfelelően a szépkorúak után a kórházak személyzete – kockázati besorolás szerinti sorrendben -, valamint a több krónikus betegséggel is küzdő idősebbek korosztálya következik.

Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken kijelentette, hogy „az oltással veszi kezdetét a járvány feletti győzelem”.

Ausztria a többi uniós tagállammal egy időben kezdi meg az immunizálási kampányt. Az országban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 350 484, közülük 5843-an hunytak el a kórban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők