RETRO RÁDIÓ

Ukrajnában csaknem nyolcezer új beteget regisztráltak, Ungváron megteltek a kórházak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 01. 16:40

Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra is csaknem nyolcezer új fertőzöttet azonosítottak, az egy nap alatt elhunytak száma is megint meghaladta a százat, közben Ungváron telítődtek a kórházak a kárpátaljai kormányzó szerint.

Olekszij Petrov, Kárpátalja megye kormányzója az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnapi jelentése szerint hivatala honlapján nyilvánosságra hozott közleményében azt írta, hogy Ungváron a kórházak megteltek súlyos betegekkel, ezért a koronavírusos fertőzötteket más városokba kénytelenek szállítani. Ungvárt – továbbá a megyében az ungvári járást és Beregszászt – a kormány pénteki döntésével a legsúlyosabb, vörös zónába sorolta. A kormányzó reményét fejezte ki, hogy ennek megfelelően a város vezetése hétfőn meghozza a megfelelő döntéseket a szükséges korlátozásokról.

Fotó: Shutterstock

A vörös besorolású helyeken elvben be kell zárni az iskolákat, a közösségi közlekedést le kell állítani, vagy csak a stratégiailag fontos intézmények alkalmazottai vehetik igénybe, nem tarthatók tömegrendezvények és a piacokat is bezárhatják.

A közölt adatok alapján Ukrajnában az elmúlt napon 7959 új esettel 395 440-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 110-zel 7306-ra. Eddig 161 441-en gyógyultak meg, viszont már 226 693 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy az országban 52 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre Covid-betegek kezelésére, de ebből jelenleg már több mint 26,5 ezer foglalt. A kórházi kezelésre szoruló koronavírusos, illetve fertőzésgyanús betegek száma egy hét alatt csaknem 3,5 ezerrel nőtt.

Csehországban pénteken 121 új halálesettel túllépte a háromezret a koronavírus-járványban meghaltak száma. Tovább emelkedett a kórházban kezeltek száma (7281) is, de az új igazolt fertőzések napi száma (13 605) jelenleg stagnál. Ez utóbbi szám 1650-nel kevesebb mint egy hete. A legmagasabb napi esetszámot, 15 663 új igazolt fertőzöttet, kedden mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok.

A közép-európai országban október 5-től harmincnapos szükségállapot van érvényben. A kormány szerette volna ezt egy hónappal meghosszabbítani, de a parlament pénteken csak november 20-ig engedélyezte. Az összes óvintézkedés szintén eddig a dátumig marad érvényben.

Szombaton jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár, hogy Ausztriában keddtől

  • a profi sportok kivételével betiltanak minden rendezvényt,
  • bezárnak a színházak, a múzeumok, az uszodák és a konditermek, a vendéglátóhelyek pedig csak kiszállítást vállalhatnak
  • a hotelek sem fogadhatnak vendégeket; a veszteségek 80 százalékát az állam megtéríti
  • éjszakai kijárási tilalmat léptetnek életbe: Ausztria lakosai este 8 és reggel 6 között csak meghatározott esetekben (munkába járás, sportolás vagy kutyasétáltatás) hagyhatják el lakhelyüket. Személyes találkozókra legfeljebb két háztartás tagjai között kerülhet sor
  • a felső tagozatosok és a felsőfokú oktatási intézmények tanulói áttérnek a digitális oktatásra, ugyanakkor az iskolák és az óvodák továbbra is nyitva maradhatnak;
  • az üzletek korlátozások nélkül nyitva tarthatnak, és a személyes szolgáltatást nyújtók (fodrászok, kozmetikusok) is folytathatják munkájukat. Ugyanakkor 10 négyzetméterre csak egy vendég juthat.
  • a kórházakban és az idősotthonokban korlátozzák a látogatást. A látogatók egy negatív koronavírusteszttel vagy megfelelő maszkkal (FFP2) léphetnek csak be az időseket, ellátásra szorulókat és betegeket ápoló létesítményekbe, és be kell tartaniuk az előírt távolságot. A szigorítás alól csak a kritikus életszakaszokban lelki segélyt nyújtó létesítmények képeznek kivételt.
  • Kurz az esetek robbanásszerű növekedésével indokolta a szigorításokat, hozzátéve, az intézkedéseket decemberben enyhíthetik. A korlátozások ellen tüntetés volt Bécsben.

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.