Létrehozva: 2020.11.11.

Több mint 100 terrorista szabadulhat a brit börtönökből még idén

A feltételesen szabadlábra bocsájtható személyek között van a brit történelem legfiatalabb terroristája, aki 14 évesen akart rendőröket lefejezni.

December végéig több, mint 100 terrorizmus vádjával elítélt bűnöző szabadulhat a brit börtönökből, annak ellenére, hogy a központi kormány a második legmagasabbra (jelentősről súlyosra) módosította a terrorfenyegetettségi szintet a múlt heti európai iszlamista merénylethullám miatt – írja a The TImes konzervatív napilap internetes kiadása.

A The Times tételesen felsorolta több terrorista nevét is, akinek jó esélyei vannak a szabadulásra a következő időszakban. Például nagy valószínűséggel újra szabad ember lesz decemberben Anglia történetének legfiatalabb terroristája, akit 2014-ben azért börtönöztek be 14 évesen, mert kapcsolatba lépett a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettel és rendőrök lefejezését helyezte kilátásba. Az RXB néven ismert terrorista – aki életre szóló anonimitást kapott egy legfelsőbb bírósági döntés miatt – múlt héten nyújtott be egy feltételes szabadlábra helyezése iránti kérvényt. A bírósági dokumentumokba történő betekintés után a Times szerint jó esélyei vannak a börtön elhagyására a jelenleg 20 éves fiúnak.

A még idén szabadon bocsátható terroristák között van két férfi, akik korábban Szíriába utaztak katonai kiképzésre. Egy szintén a közel-keletre utazott férfi, aki megpróbált csatlakozni az Iszlám Államhoz és feleségül vett egy kilencéves(!) kislányt, valamint egy fiatal radikális muszlim, aki egy pokolgép készítéséről szóló betiltott kézikönyvet töltött le egy darkwebes honlapról és tett közzé a közösségi médiában.

 

A brit törvények szigorúak, de sokan aggódnak

A brit parlament felsőháza még február végén fogadta el azt a sürgősséggel beterjesztett törvénymódosítást, melynek alapján a terrorcselekményekért elítélteket nem lehet a büntetésük felének letöltése után automatikusan szabadlábra helyezni.

A jogszabály-módosítást a belügyi tárca szorgalmazta a dél-londoni Streatham kerületben elkövetett februári késeléses terrorakció után. A merénylet elkövetője ugyanis a szigorúan őrzött Belmarsh börtönből alig néhány nappal korábban feltételesen kiengedett húszéves Sudesh Amman volt, akit mind az MI5 belső elhárítása, mind a rendőrség a legveszélyesebb terroristák közé sorolt. Az iszlamista férfi annak ellenére hagyhatta maga mögött a celláját, hogy börtöntársai előtt többször is hangoztatta, „valami nagy dolgot szeretne csinálni”, és egy parlamenti képviselőt is kész megölni.

A jogszabályi szigorítás visszamenőleges hatállyal az összes olyan elítéltre is vonatkozott, akik már jogerős bírósági ítélet alapján elkezdték a terrorizmushoz kötődő bűncselekmények miatt kirótt büntetésük letöltését.

Szakértők szerint a feltételes szabadlábra helyezésre vonatkozó törvények szigorításával mindösszesen csak időt nyert a brit társadalom, hisz az elítélt terroristák előbb vagy utóbb így is szabadulni fognak. A terroristák jelentős része pedig csak még elszántabb lett abban, hogy valamilyen merényletet kövessen el szabadulásuk után a plusz börtönévek miatt

A feltételes szabadlábra helyezéssel foglalkozó bírósági testület szóvivője a Timesnak azt mondta, hogy a szervezet képviselői „szigorú és precíz képzésben” részesülnek a terroristák eseteinek kezelésére vonatkozóan. Elmondása szerint a társadalom biztonságát veszélyeztető elítélteket semmilyen körülmények között sem engedik szabadon. Ha kell a büntetésük utolsó napjáig a börtönben maradnak.

„A feltételes szabadlábra helyezés felülvizsgálatát alaposan és rendkívül körültekintően végezzük az elítélt terroristák esetében. A lakosság védelme az első számú prioritásunk”- fogalmazott a Times kérdésére válaszolva a szóvivő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil