RETRO RÁDIÓ

Rejtélyes körülmények között meghalt egy nő, aki két rendőrt vádolt meg szexuális erőszakkal

Rejtélyes körülmények között meghalt egy nő, aki két rendőrt vádolt meg szexuális erőszakkal
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 05. 11:40

A nő állítólag kibújt az összes bilincsből és kivetette magát a rendőrautóból.

Két rendőrt is megvádolt szexuális zaklatással egy 28 éves nő, miközben előzetes letartóztatásban volt. Pár nappal később állítólag megszabadult a láncaitól és kivetette magát egy mozgó rendőrautóból. Gyászoló édesanyja máig nem tudja felfogni, hogy történhetett mindez. Az arizonai hatóságok most jelentették be: nem tartják szükségesnek, hogy bárkit is felelősségre vonjanak Jorden Simms halála kapcsán.

Simmst tavaly december 21-én vették őrizetbe egy piti áruházi lopás miatt. El is engedték volna, ha nem lett volna egy másik balhéja: korábban bedrogozva meglovasította nevelőapja barátnőjének kocsiját, ráadásul az ügy tárgyalásán sem jelent meg. Két nappal később bejelentette: két rendőr is zaklatta szexuálisan. Az első – a bejelentése alapján – egy kórházi vizsgálat során kezdte el markolászni a mellét, majd erőszakkal benyúlt a bugyijába. A rend másik őre, Kianna Bays – egy másik alkalommal – a cellarácshoz szorította, és úgy szodomizálta valamilyen tárggyal. Azt, hogy milyennel, Jorden Simms a panasztétel során nem tudta elmondani.

Simms december 26-án alhasi fájdalmakra panaszkodott. Mialatt átszállították a kórházba, a rendőrautóban kibújt a csuklójára és a bokájára rögzített bilincsekből, valamint a derekán átvetett rögzítőláncból is, és kiugrott az 56 km/óra sebességgel haladó járműből. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol két nappal később elhunyt – írja a CrimeOnline oldala.

Az orvosok összesen 45 különböző, a balesethez köthető sérülést számoltak össze, ugyanakkor egyértelműen nemi erőszakra utaló jeleket nem találtak. Egy december 27-i vizsgálat ugyanakkor rögzített a homlokán és a combján is olyan horzsolásokat, amik gyanúsak voltak. DNS-nyomok is voltak a nemi szervei körül, ám ezek mértéke nem volt elegendő az azonosításhoz.

A rendőrautóban, ahonnan kivetette a fiatal nő magát, találtak egy tusfürdős flakont – Simms édesanyja, Deborah Sanchez azonban hihetetlennek tartja, hogy lánya kibújt volna minden, őt fogva tartó eszközből csupán ennek a segítségével.

Ráadásul a jármű hátsó ajtajait nem is lehetett volna belülről kinyitni. Az anyósülés mögötti hátsó ajtót nem is lehetett nyitni, a sofőr mögötti ajtó – ott, ahol Simms ült – biztonsági zára azonban elromlott, így lehetőség volt az ajtót belülről is nyitni, akár menet közben is. Ráadásul a rabot nem is a jól megszokott járművükkel szállították a hatóság emberei – mert az épp a szerelőnél volt.

Az asszony júniusban 5 millió dolláros kártérítési pert nyújtott be a Graham megyei rendőrség ellen. Az ügy jelenleg függőben van – írta a Bors.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.