RETRO RÁDIÓ

Franciaország: egy afrikai migráns megkötözte, majd kidobta a hatodik emeletről a szobatársát

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 11. 13. 07:08

Az áldozat azonnal szörnyet halt. A teste felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

Szerda délután a francia rendőrség őrizetbe vett Párizs külvárosában egy mali migránst, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy vitás helyzet következtében megkötözte, majd kihajította a szobatársát egy szociális ellátóintézmény hatodik emeletéről – írja a Le Parisien francia napilap internetes kiadása.

A rendőrség szerda reggel nagy erőkkel vonult a Párizstól keletre található, főleg migránsok lakta Seine-Saint-Denis egyik államilag is támogatott szociális intézményéhez. A lakhatási problémákkal küzdők elszállásolására specializálódott intézmény előtt egy férfi kicsavarodott holteste hevert az úttesten. Egyetlen ép csontja sem maradt. A lábai és a kezei is össze voltak kötözve egy-egy nyakkendővel. A nyomozók hamar megállapították, hogy az elhunyt személy 47 éves, és az otthon lakója volt. Arra a feltételezésre jutottak, hogy gyilkosság törhetett: az áldozatot vélhetően kidobták a hatodik emeleti szobájának ablakán.

Az ügy egyetlen gyanúsítottja az áldozat szobatársa, egy 34 éves mali migráns lett, akit pár órával a gyilkosság után, beszámíthatatlan állapotban kaptak el a rendőrök. Épp egy Párizs közeli autópályán sétált az úttesten, amikor letartóztatták. Nem tudni, hogy került oda.

Egy nyomozáshoz közeli forrásra hivatkozva az írja a La Parisien, hogy az afrikai bevándorló azonnal beismerő vallomást tett a letartóztatása után. Részletesen elmesélte a nyomozóknak, hogy miként kötözte meg, majd lökte mélybe a lakótársát. A gyilkosság konkrét indítékára egyelőre nem adott értelmes magyarázatot az elkövető. Az áldozat személyazonosságáról semmit sem lehet tudni, de feltételezhetően ő is bevándorló volt.

Az üggyel kapcsolatban a Seine-Saint-Denis-i igazságügyi rendőrség nyomoz, melyet a Bobigny városi ügyészsége indított gyilkosság vádjával.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.