RETRO RÁDIÓ

„Életünk fénye volt” – egy parkban gyilkolták meg a 7 éves kislányt

„Életünk fénye volt” – egy parkban gyilkolták meg a 7 éves kislányt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 06. 18:30

Anyák napján vették el a gyermek életét. Gyilkosa most beismerte szörnyű tettét.

A harmincéves Eltiona Skana bűnösnek vallotta magát a manchesteri bíróságon Emily Jones (7) meggyilkolásáért. A gyermeket év elején, anyák napján késelte halálra a boltoni Queen's közparkban.

A rendőrséget és a mentősöket is riasztották március 22-én a sebesült lányhoz. A szakemberek hiába próbálták megmenteni az életét, nem jártak sikerrel, minden erőfeszítésük ellenére rövid időn belül életét vesztette.

Napokkal a tragikus eseményt követően a szülők, így tisztelegtek imádott lányuk emléke előtt a Daily Star oldalán:

„Emily hét éves volt, egyke és az életünk fénye. Mindig tele volt boldogsággal, szeretettel és vidámsággal. Emilynek pimasz mosolya volt, kívülről és belül is gyönyörű volt. Akkor volt a szíve, mint a mosolya” – mondták a szülők.

„Soha nem volt boldogabb, mint amikor a családjával és a barátaival tölthette az idejét, ő volt a mi kis társasági pillangónk. Imádott a szabadban lenni, sportolni, még akkor is, amikor rózsaszín csillogó ruhát viselt!” – tették hozzá visszaemlékezve kislányukra.

Gyilkosság után nem sokkal került gyanúba az albán származású Skana, aki elsőként tagadta a bűncselekmény elkövetését. Tárgyalására pár nappal ezelőtt került sor, ahol azonban megtette beismerő vallomását. Ám hogy miért tette, azt még továbbra sem volt hajlandó elárulni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.