RETRO RÁDIÓ

Csehországban már több mint 4600 a halottak száma

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 08. 10:32

Csehországban március eleje, a járvány kezdete óta 4681 ember halt meg a koronavírus-fertőzés miatt – derül ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel közölt legfrissebb statisztikai kimutatásokból.

Az elhalálozások száma főleg az utóbbi időben gyorsan emelkedik. Ezen a héten, hétfőtől szombat estig 1065 koronavírusos halálesetet regisztrálnak a hatóságok. Háromszor napi 200 vagy több volt a halálesetek száma, a keddi 240 elhalálozás pedig az eddigi rekordot jelenti. Szombaton eddig 99-en hunytak el, de ez a szám az utólagos pontosítások után általában jóval magasabb lesz.

Az új igazolt fertőzöttek száma szombaton 7722 volt, ezen a héten ez a legalacsonyabb szám. A hétvégi munkaszüneti napokban azonban a tesztek száma is alacsonyabb, mint a munkanapokon. Egy hete szombaton azonban 11 400 volt az új igazolt fertőzések száma.

Járványügyi szakértők szerint aggodalomra ad okot, hogy a pozitív tesztel aránya változatlanul nagyon magas. Az e heti napi átlag 30,5 százalék. A napi tesztek átlagos száma meghaladja a 40 ezret.

Jelenleg Csehországban 168 800 az igazolt fertőzöttek száma. A kórházakban kezelt betegek száma az utóbbi napokban stagnál. A vasárnapi kimutatás szerint 8283 személy van kórházban, közülük mintegy 1200 állapota súlyos.

Csehországban november 20-áig szükségállapot van érvényben, korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények.

Az országos labdarúgó- és jégkorong-bajnokságokat szigorú higiéniai előírások mellett a hét végén újraindították. Egy kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak meghatározott kivételekkel – egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségi probléma – hagyhatják el lakhelyeiket.

Tovább nőtt Horvátországban az új koronavírussal fertőzöttek száma – derült ki a válságstábok vasárnapi jelentéséből.

A horvát kormány egyelőre nem tervez a tavaszihoz hasonló gazdasági zárlatot és éjszakai kijárási tilalmat sem vezet be. Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt egy nap alatt 2543 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 67 247-et. Az elmúlt napon újabb 42 ember halt bele a betegségbe, a halottak száma így 794-re emelkedett. Kórházban 1396 beteget ápolnak, közülük 145-en vannak lélegeztetőgépen. Egymás utáni három napon döntötte meg a korábbi csúcsot az újonnan regisztrált ukrajnai betegek száma, péntekre már meghaladta a 7,5 ezret – írja az MTI. Közben az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy kénytelenek lesznek a tavaszihoz hasonló szigorú korlátozásokat bevezetni az országban, ha a napi új esetszám eléri a 15 ezret. A közölt adatok alapján előző nap az eddigi legmagasabb számú, 7517 új esettel 330 396-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 121 újabb halálos áldozattal 6164-re emelkedett. Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 356 kapta el a vírust, közülük már csaknem 21 ezren fertőződtek meg a járvány kezdete óta. A szigorú központi karantén bevezetésének lehetőségéről – amely magában foglalhatja a közösségi közlekedés, beleértve a metrók leállítását – eddig a kormányzat azt mondta, hogy nincs napirenden. Makszim Sztepanov napi tájékoztatóján közölte, hogy ha a napi új betegszám eléri a 15 ezret, a karatén szigorítása mellett mobilkórházak felállítása is elkezdődik, mozgósítják az összes egészségügyi dolgozót, még a gyakornokokat is. Hozzátette, hogy a napi tízezres új betegszám elérése esetén egyes régiókban állítanak fel mobilkórházakat.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.