RETRO RÁDIÓ

Belehalt a bihari idős nő, hogy családja korábban halottnak hitte

Belehalt a bihari idős nő, hogy családja korábban halottnak hitte
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 30. 21:10

Éppen a koporsóba tették volna, amikor magához tért az asszony. A kórházban azonban végleg elhagyta az életereje.

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, egy 76 éves helyi asszonyt halottnak nyilvánítottak, ám amikor éppen készültek volna betenni a koporsójába, családja szeme láttára éledt fel.

A szomszédok riasztották a napok óta eltűnt nyugdíjashoz a rendőrséget. Mint kiderült az idő alatt végig a földön feküdt a fűtetlen házában, ezért a kihűlés veszélyeztette az életét. Az idős beteget komoly kihűléses tünetekkel szállították a nagyváradi megyei sürgősségi kórházba.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Úgy tudni kezelésével jól haladtak az orvosok, sőt tervezték azt is, hogy kiengedik a kórházból, de csütörtök délután az állapota hirtelen súlyosbodni kezdett, majd leállt a szíve. Az orvosok hiába próbálták újraéleszteni, az asszony végül a kórházi ágyán vesztette életét.

Így egy hét múltán a kórházban sajnálatos körülmények között, valóban életét vesztette az idős, Bihar megyei asszony - a Maszol.ro portálról.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.