RETRO RÁDIÓ

Babakocsit toló anyukát gázolt el a részeg doktornő – és ez még nem minden

Babakocsit toló anyukát gázolt el a részeg doktornő – és ez még nem minden
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 14. 21:50

Nem szabadott volna újra alkoholt innia, mégis megtette.

Egy 57 éves pozsonyi doktornő márciusban Ligetfalun egy kereszteződésben felhajtott a járdára, és elütött egy babakocsit toló anyukát. A nőt kórházba kellett szállítani, a kicsinek viszont szerencsére semmi baja nem esett. A volán mögött ülő doktornőről kiderült, hogy rengeteget ivott: a szonda 2 ezrelék alkoholszintet mutatott – írja a Paraméter.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Autójában több üres alkoholos üveget is találtak, valamint gyógyszereket. Olyannyira nem volt magánál, hogy segítség nélkül nem tudott átszállni a rendőrautóba sem. Ráadásul úgy vezetett, hogy pár hónappal korábban Magyarországon bevonták a jogosítványát ittas vezetésért.

A baleset után végül úgy döntöttek, szabadlábon védekezhet, ha nem iszik alkoholt, nem ül a volán mögé, illetve jelentkezik egy pártfogónál és részt vesz egy terápián. A doktornő ehelyett újra inni kezdett, a saját családja hívta ki rá a rendőrséget. A szonda szerint 3 ezrelék volt az alkoholszintje.

A bíróság ezután elrendelte a vizsgálati fogságba helyezését. A nő azzal érvelt, hogy számára csak az intézeti kezelés segíthet, a bíró viszont ezt az érvet nem fogadta el, mivel, már egyszer így is megszegte, és akár újra volán mögé is ülhetne ittasan.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.