2 éve

A szexi tanárnő hónapokon keresztül kamatyolt az egyik 14 éves diákjával

A sajtó beszámolói, illetve az eset ismétlődése alapján nem úgy tűnik, hogy az áldozat komolyabban ellenállt volna a pedagógus csábításának. Igaz, ettől függetlenül súlyos bűncselekmény történt.

Az amerikai Pennsylvania államban található Titusville Középiskola korábbi testneveléstanára legalább 66 alkalommal vitte ágyba az egyik 14 éves tanítványát 2018 szeptembere és 2018 áprilisa között.

A 33 éves Rochelle Cressman bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott, többrendbeli kiskorú szexuális zaklatása vádjában a kedden tartott első bírósági tárgyalásán – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Daily Mail internetes kiadása.

A bírósági dokumentumokra hivatkozva a Daily Mail arról számolt be, hogy a dekoratív tanárnő általában heti két alkalommal rontotta meg a kiskorú diákját a fentebb említett időszakban. A törvénytelen aktusokra minden alkalommal Rochelle Cressman lakásán került sor, a tanítási idő után. A pedagógus többször is figyelmeztette az áldozatát, hogy a különös kapcsolatuknak titokban kell maradnia. Legalább egy alkalommal pedig meg is fenyegette a tanítványát, hogy „kárt tesz benne, illetve saját magában is, ha valaki tudomást szerez a viszonyukról.”

Cressman 2009-től tavaly áprilisig dolgozott a középiskolában, amikor letartóztatták, miután a rendőrség tudomást szerzett a szexuális visszaélésekről. Nagy valószínűséggel a fiatal áldozat a szüleinek mesélt el a szaftos viszonyt, akik aztán riasztották a rendőrséget.

A tanárnő által elkövetett bűncselekmény alapesetben 20 évig terjedő szabadságvesztéssel, és 25 ezer dollár pénzbírsággal sújtható Pennsylvania államban. Az elkövető ügyvédeinek azonban sikerült elérnie, hogy egy vádalku keretében az ügyészség 6-12 év közötti büntetést kérjen rá, melyet 10 év próbaidő fog követni.

Jogerős ítélet a következő hetekben várható az üggyel kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas robbanás történt egy ukrán kőolajvezetéknél!

origo.hu

Szörnyű gyilkosság történt a brit királyi családban

borsonline.hu

Bepróbálkozott Majkánál a TV2 egykori sztárjának felesége

vg.hu

Evakuálást rendeltek el Nyugat-Ukrajnában, Románia légterét is megsérthette az orosz csapás

ripost.hu

Katalin hercegné elsírta magát: túl nagy a hasonlóság Diana és Sarolta között

mandiner.hu

Nagyon kínos helyzetet teremtett az RTL-es műsorvezető a Könyvfesztiválon

origo.hu

Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép

ripost.hu

Vasútállomás mozgólépcsője szakította le a négyéves kisfiú lábujjait

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

"A Tescóban dolgozunk: íme 7 dolog, amit szívesen elmondanánk a vásárlóknak, de nem tehetjük"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Drámai bejelentés: A svéd kormány beveti a hadsereget a bandaháborúk letörésére

KÜLFÖLD

Berlin hatéveseket oktat az utcai prostitúcióra

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen minden botrányt megúszik:

KÜLFÖLD

Besokallt Ausztria: a többség már elutasítja a migrációt

KÜLFÖLD

"Szakítottam a szellem férjemmel, most egyfolytában üldöz"

KÜLFÖLD

Összeestek az orvosok a nő vérétől: ki kellett üríteni a sürgősségi osztályt is

KÜLFÖLD

Kétszer is hazaküldték a vajúdó édesanyát a szülészetről, belehalt a kisfia

KÜLFÖLD

Megszakad a szív: 64 évig voltak házasok, egymás kezét fogva haltak meg