Létrehozva: 2020.10.30.

Mellbevágó: múltbeli önmagának írt búcsúlevelet a nő, akinek azt mondták, már csak egy napja van

Szívszorító sorokat vetett papírra a rákos nő.

Szerző Ripost

Könnyfakasztó sorokat vetett papírra egy 38 éves rákos nő, akivel az orvosai közölték: alighanem egy vagy két napja van hátra. Az ausztrál Ruth Hunt hat pontban foglalta össze, mit üzenne korábbi, egészséges énjének – és persze mit üzen mindazoknak, akik elolvassák levelét.

Ruth harmadik stádiumú mellrákját négy évvel ezelőtt vették észre az orvosok. 12 hónap kemoterápia, valamint több műtét után a daganat eltűnt a szervezetéből, pár héttel az utolsó kezelés után pedig az asszony – aki nem mellesleg kapitányi rangban szolgál a hadseregben – már az Air Force Warrior Games-en vett részt Los Angelesben, ahol öt aranyérmet nyert a szigetországnak. Később pedig a Sydney-ben megrendezett 2018-as Invictus Games nemzetközi katonai játékokon képviselte Ausztráliát.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Ruth Hunt (@ruthekhunt) által megosztott bejegyzés,

Sajnos a rák azonban visszatért. A daganat ekkor már negyedik stádiumú volt és gyógyíthatatlan, így nem tudtak mit tenni az orvosok, mintsem közöli az asszonnyal: napjai vannak hátra. Ekkor ragadott Ruth papírt.

„A rák szívás. Először nem tűnik a világ végének. Másodszor már jóval nehezebb megbirkózni vele, de ismételten: ténylegesen nem a világ vége. Ugyanakkor a te véged ebben a világban – és ez végleges” – olvasható Ruth levelében. Ezt követően az asszony hat pontot emelt ki, hat fontos üzenetet, amit átadna múltbeli önmagának.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Ruth Hunt (@ruthekhunt) által megosztott bejegyzés,

Első lecke: Kérj segítséget!

A rák megtanítja, hogy segítséget kérni nem csak rendben van, de ténylegesen megkönnyíti az életed.

Második lecke: A család fontos

A rák megtanítja, hogy a család jelent mindent. Ők lesznek majd, akik várnak rád, mialatt te a kemódat kapod, átrepülnek az országon, csak hogy melletted legyenek, csomagokat és virágokat küldenek neked. Ők, és nem a munkahelyi haverjaid.

Ezen felül ott vannak azok, akik nem vérrokonok, de lehetnének.

Ők a barátok, akik a rossz hírek után is hívnak, akik támogatnak és elfogadnak, még akkor is, ha már egy egész más ember vagy, mint akit anno megismertek.

Értékeld a családod és tölts velük annyi időt, amennyit csak tudsz!

Harmadik lecke: Stresszelj kevesebbet!

Ha a nagy egészet nézed, nem gond, ha kihagysz egy napot a melóból, mert megfáztál. Nem számít, ha csak 69 százalékos lesz egy teszted, nem 90 – hosszú távon senki sem ezeket az eredményeidet nézi majd.

Negyedik lecke: A kutyák csodálatosak

Elköveted majd azt a mágikus és szörnyű hibát, hogy kutyát veszel két héttel a dupla masztektómiád után. Mágikus, hiszen Dougal a legnagyszerűbb karakter, akit megismersz. Szörnyű, mert hamar rájössz, hogy kiskutyákat emelgetni műtét után nem is olyan egyszerű.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Ruth Hunt (@ruthekhunt) által megosztott bejegyzés,

Ötödik lecke: Nemet mondani is szabad

Még nem tudod, de hajlamos vagy mindenre igent mondani. A legnagyobb lecke, amire a rák megtanít majd: nem kell mindenre igent mondanod. Megtanulod, hogy túl sok ember használta ki a kedvességed és a segítőkészséged. Minél előbb rájössz erre, annál jobb.

Hatodik lecke: Utazz!

Utazz annyit és olyan messzire, amennyit csak tudsz. Ne aggódj a munka miatt – ott lesz akkor is, ha visszatérsz. Annyi helyre elmehetsz, de 34 évesen a rák azt jelenti, hogy nincs több utazás.

Ezek azok a leckék, amiket megtanulsz majd.

Ezek azok, amikről azt szeretnéd, bárcsak megtanultad volna azelőtt, hogy rákos leszel.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve