RETRO RÁDIÓ

Megölte 8 hónapos fiát és 3 hetes lányát is bántalmazta ez a férfi

Megölte 8 hónapos fiát és 3 hetes lányát is bántalmazta ez a férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 03. 11:20

Párnával ájulásig fojtogatta, majd egy vaskerethez is odaverte a fejét, hogy biztosan meghaljon a gyermek.

Idén augusztusban került bíróság elé az a washingtoni férfi, aki megölte barátnője 8 hónapos kisfiát. A jelentés szerint Tobin Phillips bűnösnek bizonyult és elítélték gyilkosság és kínzás vádjával.

Phillipset elsőként még 2016 novemberében vádolták meg azzal, hogy bántalmazta 3 hetes kislányát, mert megütötte a csecsemő fejét. A férfi akkor azzal védekezett, hogy éppen meg akarta nyugtatni a síró babát, a karjában ringatta, amikor véletlenül beverte a fejét. Az eset után az akkori menyasszonya azonnal szakított vele – írja a CrimeOnline.

Letartóztatása után óvadék ellenében szabadult, majd új barátnőjével és két gyermekével a kaliforniai Tehachapiba menekült. Mindezt annak ellenére, hogy utasították arra, ne hagyja el Washington államot.

2017-ben történt, hogy Phillips egyedül maradt Baronttal, miután barátnője munkába ment. A gyermek rettentően bömbölt és nem akarta abbahagyni. Ekkor egy párnát szorított kisfia fejére, és addig tartotta ott, amíg eszméletét vesztette. Ezután felvette a gyermeket és az ágy vaskeretébe verte a fejét. Egyes hírforrások szerint a mellbimbóját is kicsavarta.

A férfi ezután elmenekült a helyszínről, de később a rendőrök elfogták. Végül azzal magyarázta tettét: belefáradt, hogy halála előtti napokban a kisfiú folyamatosan sírt és nem hagyta abba.

A boncolás szerint a gyermek haláltusája 3-5 percig is eltarthatott. A bíróság életfogytiglani börtönre ítélte Tobin Phillipst. A bíró szerint, ha nem is lennének különleges körülmények az ügyben, akkor is ugyanezt a büntetést adta volna.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.