RETRO RÁDIÓ

Meghalt a csecsemő, másik három gyermekével van szökésben a gondatlan anyuka

Meghalt a csecsemő, másik három gyermekével van szökésben a gondatlan anyuka
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 10. 20. 05:10

Hat és fél héttel ezelőtt találtak rá egy lakásban a hatóságok egy 14 hónapos kisgyermek holttestére a németországi Wefenslebenben. A nyomozók azt gondolják, hogy a szökésben lévő 43 éves édesanya lehet a felelős a gyermek haláláért.

A kétezer fős település lakóit sokkolta, hogy a szinte mindenki által ismert családban ilyen súlyos tragédia történt. Szintén megrökönyödést keltett, amikor a helyi rendőrség közölte, hogy a halott baba egyedül volt a házban, az édesanya a három másik gyermekével együtt elmenekült. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást szülők ellen, a boncolás szerint ugyanis megelőzhető lett volna a tragédia.

A német sajtó szerint elhanyagolhatták a szülők a gyermeket, aki egy súlyos gyulladás következményeként vesztett életét. Az édesapát még szeptember végén őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba is helyezték őt. Az anyának azonban nyoma veszett, senki sem tudja, hogy hol tartózkodik másik három gyermekével. Mivel a rendőrségi nyomozás nem vezetett eredményre, ezért a hatóságok az emberek segítségét kérik, és egy körözési fotót tettek közzé a 43 éves nőről.

Ezzel a fotóval körözik a 43 éves nőt.
Fotó: bild.de

A hatóságok azt remélik, hogy a család három éves kislánya, valamint a 6 és 7 éves fiúk épségben előkerülnek, ráadásul minél hamarabb.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.