RETRO RÁDIÓ

„Megbocsátok, mert semmi sem hozhatja vissza a gyermekem” – Rita már nem haragszik a fiúra, aki 15 éves lánya halálát okozta

„Megbocsátok, mert semmi sem hozhatja vissza a gyermekem” – Rita már nem haragszik a fiúra, aki 15 éves lánya halálát okozta
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 03. 07:40

Nem akar élete végéig gyűlöletben élni az az anya, akinek a lánya egy díler miatt halt meg.

Gyűlölet nélkül akarja folytatni az életét az az anya, akinek a 15 éves lánya egy buliban lett rosszul és nem tudták megmenteni az életét. Meg akar bocsátani annak a fiúnak, aki kábítószert adott a lánynak, mely végül a halálát okozta.

Az angliai Camborne-ben élő Rita Hole megbékélt azzal, hogy a 19 éves fiú a friss ítélet szerint két év felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta, hogy 2018 júliusában olyan tablettákat adott a 15 éves Shakirának, amitől a lány szervezete összeomlott, és egy nappal később a kórházban meghalt.

„Azzal, hogy drogot fogyasztott, Shakira is hibát követett el. Nem haragudhatok örökké a fiúra, hibázott, de megbánta. Ezt meg kellett tennem, hogy tovább tudjak lépni. Már úgysem hozhatja vissza semmi a lányomat, és tudom, hogy sajnálja, ami történt. Megbocsátok, nem akarok örökké haragban élni” – mondta az anya a Daily Starnak.

Hozzátette, lánya örökre a szívében marad. A történettel pedig szeretné felhívni a fiatalok figyelmét a kábítószer veszélyeire.

(Bors)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.