tóth gabi
A kosárlabda méretű fészekben 100-200 darázs volt.
Védőfelszerelésbe öltözött szakemberek sikeresen kiszippantottak egy fából egy ázsiai óriáslódarázs vagy más néven gyilkos lódarázsfészket. Ez az első felderített fészek, amióta behurcolták a rovarokat az országba.
A 5-6 centiméteresre is megnövő lódarazsak után heteken át kutattak a helyi mezőgazdasági minisztérium szakemberei. Az Ázsiából behurcolt darazsat elsősorban a méhekre veszélyesek, mert néhány darázs pár óra alatt képes elpusztítani egy teljes méhkolóniát. Az emberek sincsenek tőlük biztonságban, mert félcentisnél is nagyobb fullánkjukkal többször is képesek csípni, és nagy mennyiségű, erős mérget fecskendeznek áldozataik testébe. Emellett a gyilkos darázs mérget is tud köpni áldozati szemébe, ami maró fájdalmat okoz.
A szakembereknek úgy sikerült a lódarazsak fészkének nyomára bukkanniuk, hogy sikerült élve elfogniuk több lódarazsat, amelyekre fogselyemmel rádióadót erősítettek, és az egyik visszavezette őket a fészekhez, amely nagyjából akkora volt, mint egy kosárlabda, és 100-200 darázs lehetett benne. A hatóságok elmondták, hogy a fát, amelyben a fészek volt, kivágják és átvizsgálják, hogy biztosan teljesen elpusztítsanak minden rovart, és megállapítsák, hogy távoztak-e a fészekből korábban királynők, akik újabb és újabb fészkeket alapíthattak.
Az ázsiai óriáslódarazsakat tavaly decemberben észlelték először az Egyesült Államok Washington államában található Blaine-ben.