Bonaparte Napóleon 3 méter magas bronzszobra több, mint 150 éve áll háborítatlanul Rouen főterén. A baloldali városvezetés most eltávolítaná.
A normandiai Rouen nyáron megválasztott szocialista polgármestere, Nicolas Mayer-Rossignol el akarja távolítani a város főteréről I. Napóleon császár hatalmas bronz lovasszobrát, hogy a helyére egy afrikai származású feminista aktivista szobra kerülhessen – írja Le Point francia magazin internetes kiadása.
Rouen önkormányzati hivatala előtt álló Napóleon szobrot 1865-ben avatták fel, és a 19. század egyik leghíresebb francia szobrásza, Vital Gabriel Dubray készítette. Egyes források szerint a szobor öntéséhez olyan ágyúkat is felhasználtak, melyeket még a francia császári hadsereg zsákmányolt a poroszoktól 1806-ban. A majdnem három méter magas alkotás csodával határos módon egyik világháborúban sem sérült meg, pedig a környező épülteket mindkét világégés során porig bombázták.
Napóleon császár lovasszobra Rouen főterén. (forrás: Google Street View)
Napóleon császár 4 tonnás szobrát még július 2-án elszállították javítás céljából Rouen főterééről, miután körülbelül 30 centiméter hosszan megrepedt. A helyreállítási munkálatokkal azóta végeztek, de a város önkormányzatának honlapján napokban megjelent egy határozat, mely arról rendelkezik, hogy a műalkotást nem az eredi helyén, hanem egy külvárosi lokáción helyeznének el. Hogy miért? Mert a nemek közötti egyenlőség nevében a méltán híres, tunéziai származású feminista ügyvéd, Gisèle Halimi szobrát állítanák fel a város főterén, Napóleon császár szobrának a helyén.
A baloldali városvezetés döntése természetesen hatalmas felháborodást váltott ki szerte Franciaországban. Rouen önkormányzati képviselőtestületének ellenzéki politikusai például egyhangúan „megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak” nevezték a határozatot. A Napóleon Alapítvány (Fondation Napoléon) elnöke, Thierry Lentz pedig a francia történelem és emlékezet tagadásaként jellemezte Rouen polgármesterének döntését.
„Napóleon két alkalommal is ellátogatott Rouenbe az élete során. A császár mindig a legjobban akarta ennek városnak. Az ő uralkodása alatt vált Rouen Normandia egyik ipari központjává, és az egyik legfontosabb Szajna-parti kikötővárossá. (...) Arra szeretném kérni a város lakosságát, hogy minden lehetséges eszközzel próbálják megakadályozni a szobor áthelyezését” – fogalmazott Thierry Lentz történész.
Az Egyetemközi Nemzeti Unió (UNI) nevű jobboldali diákszervezet egyébként petíciót is indított a szobor áthelyezésének megakadályozása érdekében. „Ez az emlékmű túlélte mindkét világháborút, és túl fogja élni a szocialista történelemhamisítást is” – olvasható az UNI petíciójában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.