RETRO RÁDIÓ

Folyton elküldték az orvosok, végül rákban halt meg a fiatal 2 gyermekes édesanya

Folyton elküldték az orvosok, végül rákban halt meg a fiatal 2 gyermekes édesanya
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 05. 11:20

Négy éven át járt orvoshoz, de mindig csak legyintettek a problémájára.

Négy évig hiába járt az orvosokhoz aggasztó tünetekkel egy 2 gyermekes brit családanya, mindig elküldték annyival, hogy csak aranyere van. Lucy Ogilvie hiába kérte, nem igazán akarták komolyabban kivizsgálni. Mint a dokik magyarázták: túl fiatal ahhoz, hogy bármi komoly baja legyen.

Végül 40 éves korában szeptemberben életét vesztette. Meg lehetett volna menteni, ha időben elkezdik kezelni a betegségét.

Fotó: GoFundMe

2019 májusában egy orvos végre hajlandó volt kivizsgálni, ekkor azonban drámai diagnózist kapott. Kiderült, hogy négyes stádiumú bélrákja van, ráadásul egy igen ritka és agresszív mutáció. Noha azonnal megkezdték a kezelését, az orvosok ekkor úgy számoltak: másfél éve lehet hátra.

Ennek ellenére 2020 elején felcsillant a remény: a kemoterápia ugyanis hatásosnak tűnt, az asszony daganata pedig elkezdett csökkenni – később azonban visszatért. Még agresszívebben, még ellenállóbban. Újabb kemoterápiák és sugárkezelések következtek, ezek azonban már nem bizonyultak hatásosnak.

Lucy Ogilvie egy hónappal a halála előtt kezdett online adománygyűjtésbe. Abban reménykedett, hogy a pénz segít majd fedezni a kezelése költségeit. Meghagyta azonban, hogy halála esetén az összegyűjtött összeg egy brit rákalapítványhoz kerüljön. 96 ezer fontot (38 millió forintot) gyűjtött össze.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.