RETRO RÁDIÓ

Babis: meg kell hosszabbítani a szükségállapotot

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 25. 14:39

Csehországban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében meg kell hosszabbítani a szükségállapotot – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök egy prágai rádiónak adott interjúban.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Roman Prymula egészségügyi miniszter is.

Fotó: Shutterstock

„Hozzá kell szoknunk, hogy ez a vírus itt marad velünk. A szükségállapotot meg kell hosszabbítani, a járvány még nem szűnt meg” – mondta Babis a Rádio Z kereskedelmi csatornán elhangzott beszélgetésben. Babis szerint hasznos lenne, ha a következő hetekben minél többen tudnának otthonról dolgozni és nem kellene bejárniuk a munkahelyükre.

A cseh kormány október 5-én hirdetett szükségállapotot, amely egyelőre november 3-ig van érvényben. A hatályos szabályok szerint a szükségállapot meghosszabbításáról azonban a kormány nem dönthet egyedül, ehhez a képviselőház támogatását kell kérnie. A szükségállapot jogi lehetőséget ad a kormánynak, hogy gyorsabban és egyszerűbben tudjon fellépni a koronavírus-járvány ellen.

A kormányfő felszólította a lakosságot, hogy viselkedjen felelősen, tartsa be az óvintézkedéseket, mert csak így lehet leküzdeni a járványt. „Mindenkit szépen kérek, vegye a dolgokat komolyan, mert a kórházi ápolásra szorulók növekvő számát nem mi találtuk ki” – jelentette ki Babis.

Csehországban szombaton 12 472 új fertőzöttet azonosítottak, ami hétvégi rekordnak számít, s több mint háromezerrel meghaladja a múlt szombati adatot. A járványban eddig elhunytak száma 2077-re emelkedett. A kórházakban 5314 személyt kezelnek, közülük 772 beteg állapotát minősítették súlyosnak az orvosok.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.