Létrehozva: 2020.10.09.

14 éves kislánytól kért szexet egy afgán migráns, szerinte ez teljesen normális az ő kultúrájában

A nyugati típusú jogrendszerek egyik, ha nem legfontosabb kitétele, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól. Vagy mégis?

Az ausztráliai Adelaide egyik elővárosában őrizetbe vettek egy 21 éves afgán migránst, aki meztelen képeket, illetve szexet kért egy magát 14 éves kislánynak kiadó, pedofilok lebuktatására specializálódott fedett nyomozótól – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Daily Mail internetes kiadása.

A 21 éves Mustafa Naseri a Kik nevű üzenetküldő telefonos alkalmazáson keresztül vette fel a kapcsolatot a kiszemelt áldozatával. Az afgán migráns – aki 2008 óta él Asztráliában – majdnem 4 hónapon keresztül szédítette a magát 14 éves kislánynak kiadó rendőrt. Többek között a nemi szervéről is kért fotókat, hogy megnézhesse: elérte-e már a pubertás kort.

A fedett nyomozó nemrég megbeszélt egy találkozót Naserivel, aki valószínűleg abban reménykedett, hogy végre ágyba viheti a tinilányt. Pechére azonban a találka helyszínén egy csapat rendőr várta, akik azonnal letartóztatták. Vallomásában Naseri elismerte tettét, de saját elmondása szerint nem tudta, hogy bűncselekmény követ el, ugyanis az ő hazájában nem gond a tinilányok elcsábítása abban az esetben, ha elérték már a pubertást.

Naseri érvelését elfogadhatónak találta, és enyhítő körülményként vette figyelembe az üggyel foglalkozó kerületi bíró, Geraldine Davisons.

„Nem érthette, mi a probléma azzal, amit csinált, ugyanis a származási országában nincs szigorúan vett beleegyezési korhatár meghatározva. Szerinte nem gond egy pubertás korban lévő, de egyébként kiskorú lánnyal szexuális kapcsolatot létesíteni. A pszichológus szakjelentése szerint Naseri viselkedését részben alátámasztotta a gyermekekkel és a házassággal kapcsolatos kulturális és hagyományos meggyőződése” – fogalmazott Davisons bíró.

A napokban megszületett ítélet alapján Naseri két év felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta a dolgot. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott hányatott gyerekkorát és kulturális beidegződéseit, valamint azt, hogy ezen körülmények ellenére is építészmérnöki diplomát tudott szerezni egy helyi egyetemen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - ÉLŐ

origo.hu

Itt a nem várt fordulat, egyáltalán nem azt kapják Amerikától az ukránok, mint amire számítottak

borsonline.hu

„34 évesen rákot diagnosztizáltak nálam, mert figyelmen kívül hagytam egy kínos tünetet”

mandiner.hu

Nagyon aggódnak Amerikában: „Orbán Viktor győz, győz és győz – most már a liberálisoknak is foglalkoznia kellene vele”

hirtv.hu

Vadásznak a hadkötelesekre Kárpátalján + videó

origo.hu

Elképesztő dolgot követelt a feleségétől a TV2 egyik sztárja

mindmegette.hu

Kivonul a Spar az országból? Itt a cég magyar elnökének válasza

ripost.hu

Súlyos doppingbotrány, Kapás Bogi olimpiai érmet kaphat utólag

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt hibátlanul kitöltöd, az emberek 1 százalékához tartozol

ripost.hu

Házasság első látásra: Csabi reagált a róla és Bogiról elterjedt pletykákra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Megígérte, hogy visszajön”- Asztmarohamot kapott a trambulinon egy kisfiú, nem tudták megmenteni

KÜLFÖLD

„Szerencséje, hogy életben van” – Iskolaigazgatójára támadt egy kilencedikes diáklány

KÜLFÖLD

„Életem legjobb formájában voltam” – Ez jelezte, hogy rákos lett a fitt édesanya

KÜLFÖLD

Elhunyt az évszázad rablásának kiagyalója: A sírba vitte magával a titkot, hogy hova tűntek a milliók