RETRO RÁDIÓ

Svédország első muszlim képviselője szerint a szocialisták miatt van radikális iszlám az országban

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 09. 04. 20:28

Nalin Pekgul kőkeményen kritizálta saját pártját, a Szociáldemokrata Pártot (SAP), illetve koalíciós partnerüket, a Zöldeket.

Svédország első muszlim parlamenti képviselője, a török származású Nalin Pekgul interjút adott a Kvartal című hírportálnak, melyben azt mondta, hogy a Svéd Szociáldemokrata Párt (SAP) és a jelenlegi koalíciós partnere, a Zöld Párt közösen tették lehetővé, hogy a radikális iszlám elterjedjen a skandináv országban.

Pekgul szerint a radikális iszlamisták mára az élet minden területén komoly befolyásra tettek szert Svédországban, ami elsősorban a Szociáldemokrata Párt (SAP) politikai trükközésének köszönhető. A korábbi képviselő hangsúlyozta, hogy a SAP, ami az elmúlt 20 évben vezette az országot, mindent megadott és mindent megengedett a iszlám szervezeteknek a muszlim szavazatok megszerzése érdekében. Sok esetben még azzal sem törődtek, hogy ezek a csoportok nyíltan magukénak vallották a radikális iszlám tanait. Ez a fajta megengedő politika pedig akkor vált teljessé, amikor a 2018-as svéd választások után a SAP nem tudott egyedül kormányt alakítani, ezért összeálltak a zöldekkel.

„Ha az iszlamizmusról beszélünk, akkor a Zöld Párt az ország legnagyobb tragédiája. A radikális iszlám teljesen átvette a hatalmat a zöldek felett, ami már a mindennapi kormányzati munkára is hatással van. Csak meg kell nézni a törvényjavaslataikat és szellemi holdudvaruk véleménycikkeit. Ezekből azonnal nyilvánvalóvá válik kinek az oldalán állnak. Például ha a Svéd Biztonsági Szolgálat (SAPO) dzsihadista terroristákra akar lecsapni, akkor a párt rasszistának címkézi a szervezetet, feltüzelik a közvéleményt, a munka pedig ellehetetlenül. Mi ez, ha nem nyílt támogatása a radikális iszlámnak?” – fogalmazott a Nalin Pekgul az interjúban.

A muszlim politikus nevetségesek tartja a svédországi iszlamista csoportok antirasszista törekvéseit, hiszen ma pont ez a legrasszistább társadalmi közeg az országban. A tagjai kulturálisan alacsonyabb rendűnek tartják a nőket, történelmi okok miatt antiszemiták, és zsigerileg gyűlölik a szexuális kisebbségeket.

Az interjú végén Pekgul azt mondta, hogy a radikális iszlám nyomulásának akkor lesz vége Svédországban, ha a központi kormány és az önkormányzatok nem adnak több közpénzt a nyíltan fundamentalista muszlim tanokat hirdető csoportoknak. Szerinte az migránsok integrációja is azért tragikus, mert a kormány ahelyett, hogy központilag oldaná meg ezt a fontos kérdést, inkább kiszervezi a munkát iszlamista szervezeteknek.

„Ha a választópolgároknak kellene tanácsot adnom, akkor az az lenne, hogy soha ne engedjék, hogy a Zöld Párt irányítsa a menekültügyi és a bevándorlási politikát. Soha!” – zárta gondolatatit Pekgul.

Nalin Pekgul 1964-ben született Törökországban, de 1980-ban a szüleivel Svédországba költözött. 18 évesen csatlakozott a Svéd Szociáldemokrata Ifjúsági Szövetséghez (SSU). 1994-ben a Szociáldemokrata Párt színeiben bekerült a svéd parlamentben, ezzel ő lett az első muszlim vallású képviselő a svéd törvényhozás történetében. A politikus két cikluson keresztül volt képviselő és ez idő alatt ő vezette a Szociáldemokraták Nőszövetségét. Pekgul támogatja az iszlám progresszív formáját és az iszlám feminizmus ötleteit, a radikális és a fundamentalista iszlámot viszont elutasítja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.