Marics Peti
Már nem tudtak segíteni az édesanyán, aki mélyszegénységben élt kisfiával.
Holtan találtak egy „rendkívüli szegénységben” élő nőt, aki barátaira és jótékonysági szervezetekre támaszkodva tudott élelmet venni kisbabájának. A nő gyermekével Glasgow déli részén lakott egy lakásban.
Az Ugandából származó Mercy Bagumat (34) a Positive Action in Housing nevű szervezet támogatta. Az egyesületnél ismert volt, hogy az egyéves kisfia alultápláltságtól szenved és kórházi kezelést igényelne. Azonban azt gondolták, idő közben áthelyezték az édesapjához, aki szintén Glasgowban él.
A skóciai rendőrség szóvivője elmondta, hogy augusztus 22-én, szombaton 11 óra 30 perckor riasztották őket egy hirtelen halálhoz: „A halál oka egyelőre nem ismert, de nem gyanakodunk gyilkosságra. Az esetet ki fogjuk vizsgálni.”
A hatóság azt is elárulta, a lakásában már holtan találták az édesanyát, aki mellett síró kisbabája „őrködött”.
Baguma egyébként akkor vesztette el az állását, amikor elfogyott a korlátozott szabadsága és visszatérése helyett, már nem tartottak igényt a munkájára. Sőt, úgy tudni, hogy nemrég azért kereste fel a szervezetet, hogy lakhatásban is segítséget kérjen, miután a kilakoltatás fenyegette.
Egy másik jótékonysági szervezet, az African Challenge Scotland, a nő temetkezésére már több mint 6000 fontot (kb. 2.400.000 forint) gyűjtött össze. Bagumáról úgy emlékeztek meg, mint „csodálatos anya, nővér, legjobb barát és mindenki által szeretett ember.”
„Irgalmas teremtés volt, mindig a családját helyezte maga elé, legfőképp a fiát. Mosolya másokra is átragadt és boldogsággal töltött fel. Mercynek egészségügyi problémái voltak, de halála hirtelen és váratlanul történt” – nyilatkozta az egyesület a The Guardian oldalának.