Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.04.

Megszakad a szív: magával vitte a halálba kétéves kisfiát a tinédzser anyuka

Nem bírta elfogadni a fiatal nő, hogy szakítottak szerelmével. Depressziós segélykiálltásaira nem figyelt fel a családja.

Egy 19 éves fiatal anyuka megölte magát és kisfiát, miután szakított gyermeke apjával. A fodrásznak tanuló Kia Russel kisfia, Kamari Russel csupán két évet élhetett. Anya és fia holttestére felakasztva találtak rá ipswichi otthonukban.

A fiatal nő édesapja bukkant rájuk. A gyászoló férfi elárulta a hatóságnak: két vagy három héttel korábban szakított lánya Carnell Dinesszel. Hozzátette Kim és Carnell jó párt alkottak. Sokáig küzdöttek azért, hogy kapcsolatukat megmentsék, annak ellenére, hogy nehéz körülmények között éltek és viharos volt a viszonyuk.

„Nagyon fiatalok voltak, ráadásul a kisgyerek sem könnyítette meg a mindennapjaikat. A családjaik mindenben támogatták őket, de úgy látszik ez sem volt elég” – mondta a gyászoló apa egyben nagyapa.

A halottkém jelentése szerint Kamari és Kim halálát fulladás okozta. A kisfiút édesanyja kötötte fel, majd magával is végzett – írja a The Sun.

Kim nehezen tudott beszélni az érzéseiről és a szakítás után mély depresszióba esett, amit elég jól elrejtett mások elől. A családja ugyanis nem vette észre, hogy milyen drasztikus módon elhagyta az életkedve a tinédzser anyukát, aki már korábban is átélt hasonlót. 2018-ban visszautasította, hogy tanácsadásra járjon, de vállalta az antidepresszáns szedését.

Édesanyja szerint lánya leállt a tabletták szedésével, aminek súlyos mellékhatásai is lehettek. Ezt erősíti meg Carnellállítása is, aki szerint Kim megmutatta neki az összevagdosott csuklóját és bevallotta neki, hogy véget akar vetni az életének.

„Nem hittem volna, hogy tényleg megteszi, azt hittem, hogy csak nehéz időszakban van, amin majd túllendül” – árulta el Carnell.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését