
Joe Biden szerint nem Edison, hanem egy „fekete fickó” találta fel a villanykörtét
A demokrata párti elnökjelölt már a történelmi tényekről is szemrebbenés nélkül hazudik, hogy megszerezze az afroamerikaiak szavazatait.
Joe Biden demokrata elnökjelölt csütörtökön a Wisconsin állambeli Kenoshába utazott, ahol két hete robbantak ki zavargások, miután egy helyi rendőr többször hátba lőtt egy Jacob Blake nevű afroamerikai férfit, aki a hatósági felszólítás ellenére is beszállt az autójába, ahol a fegyverét tárolta.
A félnapos látogatása során Biden többek között egy kenoshai evangélikus templomban is beszédet tartott helyi lakosok, vállalkozók, önkormányzati tisztségviselők és rendőrök előtt. A 77 éves politikus főleg arról beszélt, hogy miként vezetné az országot, ha november 3-án őt választanák az Egyesült Államok elnökének. A felszólalása végén azonban – valami furcsa és megmagyarázhatatlan oknál fogva – azt a kijelentést tette, hogy a villanykörtét nem Thomas Alva Edison, hanem egy „fekete fickó” találta föl.
„Az emberek félnek a másmilyen dolgoktól... Az Isten szerelmére, miért nem tanítunk történelmet a történelemórákon? Egy fekete férfi találta fel a villanykörtét, nem pedig egy fehér fickó, akit úgy hívnak, hogy Edison. De valójában nagyon sok mindenről van szó. (...) Valaki tudja ezeket a dolgokat? Ezeket a dolgokat nem tanítjuk, pedig az embereknek tényeket kell adnunk” – fogalmazott Biden.
A demokrata elnökjelölt minden bizonnyal Lewis Howard Latimer afroamerikai feltalálóra gondolhatott, igaz, a tudós neve végül nem hangzott el tőle. Latimernek egyébként valóban komoly érdemei voltak abban, hogy az Edison által 1879-ben feltalált villanykörét végül sikerült tökéletesíteni. Azt viszont semmi esetre sem lehet mondani, hogy az izzólámpa alapkoncepciójátt is neki köszönhetjük.
Latimer a villanykörte feltalálása után 2 évvel, azaz 1881-ben kifejlesztett egy hőkezelési eljárást, amely az Edison-féle szénszál törékenységét csökkentette, ezzel pedig lehetővé vált az izzószálak formára hajlítása. Szabadalmát „Process of Manufacturing Carbons” címmel 1882. január 17-én jegyeztette be.
Joe Biden érdekes kijelentését egyébként még a demokratákkal szimpatizáló médiumok is élesen kritizálták. A CNN például egy hosszú cikkben arról számolt be, hogy az izzót bizonyíthatóan nem egy fekete férfi találta föl, Biden pedig nem először csúnyán mellényúlt ezzel az állításával.
Mi várható? A billegő államokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy közel sem olyan egyértelmű a novemberi Biden győzelem, mint azt az egyes amerikai sajtóorgánumok az utóbbi időszakban kezelték. A június végi 6,2 százalékos különbség mostanra 2,7 százalékká zsugorodott. Ez a legtöbb közvélemény kutatás esetén statisztikai hibahatáron belül van. Mindemellett 2016 azt is egyértelművé tette, hogy a közvélemény-kutatók hajlamosak Trump támogatottságát rendre alul mérni. Biden zsugorodó előnye és az esetleges alul mérés intő jel lehet a demokraták számára. Augusztus eleje óta Donald Trump ismét jobban áll a billegő államokban mint 2016-ban a választás ezen pontján állt. A romló országos adatokkal vegyítve ez könnyen azt a forgatókönyvet eredményezheti, hogy Trump, bár az országos szavazati arányt tekintve alulmarad, az elektori kollégiumban többséget szerez. A különbség még nagyobb is lehet az elektori kollégium arányai és az országos szintű szavazati arányok közt, mint 2016-ban. Természetesen a következő két hónapban még rengeteg minden történhet, ami akár radikálisan is átformálhatja a novemberi választás kimenetelével kapcsolatos várakozásokat. Az Egyesült Államokat jelenleg példátlan gazdasági válság sújtja, komoly tüntetéshullám alakult ki a megbúvó etnikai feszültségek miatt, valamint a koronavírus halálos áldozatainak száma is meghaladta a 175 ezer főt. Bizonyos szempontból példátlan lenne, ha ilyen körülmények közepette a hivatalban lévő elnököt újraválasztanák. A közvélemény kutatások ugyanakkor azt mutatják, erre van esély.






