tóth gabi
A demokraták szerint Biden csak viccesen utalt arra, hogy régóta politizál. A rapublikánusok szerint viszont Biden egy szenilis öregember, aki már a tényszerű számadatokkal sincs tisztában.
A Demokrata Párt elnökjelöltje immáron sokadik alkalommal bizonyította, hogy az időskori szellemi leépülés tünetei már előrehaladott állapotban jelentkeznek nála. Joe Biden most épp azt találta mondani egy televíziós konferencia alkalmával, hogy 180 éve választották meg Delaware állam szenátorának.A valóság ezzel szemben viszont az, hogy Biden 47 éve került be először az szövetségi törvényhozás felsőházába.
Biden szombaton felszólalt az Egyesült Államok Polgármesteri Konferenciáján, amit több TV-társaság is élőben közvetített. Az egykori alelnök egy rövid monológban köszönetet mondott a városvezetőknek, mert szerinte ők mindig a frontvonalban harcolnak az erdőtüzek, az áradások, az iskolai lövöldözések és az egészségügyi válsághelyzetek idején. „Számomra az egész pályafutásom során prioritás volt a polgármesterekkel történő együttműködés, attól kezdve, hogy 180 éve a szenátusba kerültem” – tette hozzá.
Joe Bidennek egyébként nem először gyűlik meg a baja a tényszerű számadatokkal. Júniusban egy Pennsylvania államban tartott kampányrendezvényen például gondolkodás nélkül kijelentette, hogy a koronavírus már több mint 120 millió áldozatot követelt az Egyesült Államokban.„Az embereknek nincs munkája, nem tudják hova menjenek és mit csináljanak. Mostanra 120 millió amerikai hunyt el a COVID-járványban” – fogalmazott a Demokrata Párt nagy reménysége.
A számok nyelvén ez azt jelentené, hogy a koronavírus kiirtotta Amerika lakosságának durván az egyharmadát! A valóság ezzel szemben viszont az, hogy az Egyesült Államokban eddig összesen 205 ezren hunytak el a Sars-Cov-2 okozta fertőző megbetegedés szövődményeiben.
Talán ennél is cifrább volt, amikor tavaly szeptemberben egy munkaügyi konferencián Biden kijelentette: 720 millió (!) amerikai nő térhetne vissza a munkaerőpiacra, ha az általa javasolt családi pótlék-rendszert alkalmaznák az Államokban.
Hasonlóan kínos eset volt az is, amikor a Demokrata Párt egyik februári elnökjelölti vitáján Biden azzal érvelt a szabad fegyvertartáshoz való jog szigorításán, hogy 2007 óta több mint 150 millió amerikai állampolgár vesztette életét lőfegyverek okozta sérülésekben.
&