tóth gabi
A családfő beleőrült, hogy elvesztette a munkahelyét. Mielőtt magával is végzett volna, értesítette apját a tragédiáról.
Vasárnap ohiói lakásukban holtan találtak egy négytagú családot, a nyomozók a hírek szerint gyilkosságra és öngyilkosságra gyanakszanak.
Egy házaspár élt ikergyermekeivel a Shaker Heights-i otthonukban, miután egy rokonuk segített beköltözni nekik. A holttesteket a rendőrség már beazonosította, az áldozatok: John Tobin (57), Regina Tobin (58) és 15 éves ikerlányaik, Natalie és Graham.
Míg a hatóság nem kommentálta a halál okát, az orvosi vizsgálat szerint Regina és lányai gyilkosság áldozatává váltak, még a férfi esetében nem utal semmi nyom a gyilkosságra, inkább öngyilkosságra gyanakszanak – derítette ki a CrimeOnline.
„Szerette a családját. Jó apa volt. Felfoghatatlan, ami történt” – nyilatkozta Phil Tobin.
Állítólag a szörnyű éjszaka John egy riasztó e-mailt küldött idős apjának, hogy riasszák a házukhoz a rendőrséget. Phil Tobin szerint fia már régóta depresszióval küzdött, miután elvesztette állását az egyetemi kórházban, ahol alelnök volt. Korábban egy másik cégnél is marketing alelnökként dolgozott, valamint apja által vezetett szervezetben is tevékenykedett.
Az idősödő férfi azt is hozzátette, John még mélyebbre süllyedt depressziójában, miután meghalt a kutyája.
Ha segítség kell
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!