Létrehozva: 2020.09.24.

Franciaország: muszlimok véraláfutásosra vertek egy diáklányt, csak azért, mert szoknyát viselt

Az áldozat jobb szemhéján akkora vérömleny keletkezett, hogy napokig nem tudta kinyitni a szemét.

Szeptember 18-án pénteken, a délutáni órákban három ismeretlen férfi véraláfutásosra verte a 22 éves Élisabeth fejét Strasbourg belvárosában. A fiatal egyetemista lány szerint a támadói muszlim vallású „újfranciák” voltak, akik csak azért kötöttek bele mert térd fölé érő szoknyát viselt – írja az Actu Strasbourg regionális francia hírportál.

Élisabeth egy strasbourgi diákokat tömörítő, több mint 70 ezer tagot számláló Facebook-csoportban osztotta meg történetét. A helyi sajtó innen vette át felkavaró sztorit.

Nem igazán tudok mit írni, azon kívül, ami történt... A Malraux könyvtár közelében sétáltam hazafele pénteken. Épp videókat néztem a telefonomon, amikor hallottam, hogy három férfi elkezd követni, az egyikük pedig azt mondta rám: ”nézzétek meg azt a szukát szoknyában„. Ledöbbenten, amikor ezt meghallottam. Nagyon rosszul esett, de az igazán durva dolgok csak ezután következtek. Az egyik támadóm rám parancsolt, hogy csukjam be a szám és bámuljam a földet, mert a kurvák csak így járhatnak az utcán. Ekkor ketten megragadták a kezeimet két oldalról és lefogtak, a harmadik férfi pedig többször arcon ütött ököllel. Később mindannyian elfutottak. Az történteket többen is láttak, de senki sem sietett a segítségemre”

- fogalmazott bejegyzésében Elisabeth, aki külön kihangsúlyozta, hogy az ilyen, és ehhez hasonló utcai zaklatások szinte mindennapossá váltak Elzász-Lotaringia fővárosában.

A sajtónak Elisabeth azt nyilatkozta, hogy a támadóit feljelentette a rendőrségen, a szemtanukat pedig arra kéri, hogy legalább az őrsre menjenek be tanúskodni, ha már a segítségre nem siettek. A lány egyébként kiemelte, hogy a veréssel nem sikerült megfélemlíteni, és a jövőben is akkor fog szoknyában járni, amikor csak akar.

Két napja újabb brutális gyilkosság rázta meg a francia közvéleményt. A rendőrség először megpróbálta elhallgatni az elkövetők származását. Egy líbiai és egy tunéziai illegális bevándorló hidegvérrel, feltehetően minden ok nélkül kivégzett egy 20-as évei elején járó francia fiatalembert Lyon belvárosában szombat éjfélkor – íjra a Le Progrés regionális napilap internetes kiadása. A migránsok, akik feltehetően valamilyen kábítószer, vagy alkohol befolyásoltsága alatt álltak, minden előzmény nélkül léptek oda és kezdtek el veszekedni egy éjjeli metróra váró fiatal férfival Lyon Stade de Gerland” nevű metrómegállójában. Egy rövid szóváltás után az észak-afrikai páros egyik tagja elővett egy konyhakést és szíven szúrta az áldozatot. A penge beletört a férfi mellkasába, aki azonnal a földre került és pár másodperc leforgása alatt rengeteg vért vesztett . Az áldozat életéért könyörgött, de ez nem igazán hatotta meg a támadóit. Az egyik bevándorló felkapott egy peronon felejtett sörösüveget, összetörte, majd egy nagyobb szilánkkal elmetszette a férfi torkát, aki azonnal meghalt. Két szemtanú később megpróbálta újraéleszteni. Nem jártak sikerrel. Az események után a bevándorlók – mint akik jól végezték dolgukat – csurom véresen elmentek Lyon piros lámpás negyedébe, hogy prostituáltak szolgáltatásait vegyék igénybe. Épp a tarifákról alkudoztak az örömlányokkal, amikor a rendőrök lecsaptak rájuk és elfogták őket. A nyomozás sikerességére hivatkozva a rendőrség először nem adott tájékoztatást az elkövetők származásáról, a balliberális főáramú média pedig 24 órával a történtek után számolt be először az eseményekről. Egy belsős rendőrségi forrás kiszivárgása után derült csak ki, hogy az elkövetők papírok nélküli, észak-afrikai illegális bevándorlók. Egyikük 30 éves, a másik 20 év körüli. A migránsok ellen szándékos emberöl miatt indított vizsgálatot a Közbiztonsági Központi Igazgatóság (DDSP). Fanny Dubot, Lyoni 7. kerületének polgármestere a Twitteren elfogadhatatlan erőszaknak nevezte a történteket, és részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmagyarázhatatlan UFO-t látott a Hold előtt az elismert csillagász

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren