RETRO RÁDIÓ

Egyetlen tüsszentéssel akár 8 méter távolságba is eljuthat a koronavírus

Egyetlen tüsszentéssel akár 8 méter távolságba is eljuthat a koronavírus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 18. 07:30

Egyre inkább nő a koronavírusos fertőzöttek száma. A második hullám beköszöntével fontos betartanunk a védekezés szabályait.

A legújabb tanulmányok szerint az új típusú koronavírus beszéddel, kilégzéssel, sőt akár egy ártatlannak tűnő torokköszörüléssel is terjedhet.

Egy szingapúri tanulmány mutatott rá arra, hogy a fertőzött légutaiból kikerülő cseppek fertőzhetnek, és ezeket és más részecskéket a beszéd vagy akár az éneklés által is kibocsáthatják. Ma már az is tudott, hogy a fertőzés mértéke arányos a hangerővel, vagyis minél hangosabb valaki, annál több ilyen részecskét bocsáthat ki.

Egy rosszul sikerült tüsszentéssel rengeteg kórokozót juttatunk a levegőbe
Fotó: Shutterstock

Egy köhögés- és tüsszentésdinamikát vizsgáló massachusettsi kutató, Lydia Bourouiba szerint azonban kiköhögött, kitüsszentett apróbb cseppek akár 8,2 méteres távot is képesek megtenni, és útközben bárhol fertőzhetnek. Kutatásai szerint a tüsszentéssel és köhögéssel a levegőbe jutó permet óránkénti sebessége elérheti akár a 110 kilométeres sebességet is – írja a Bors.

Az egészségügyi világszervezet (WHO) által ajánlott másfél, kétméteres távolság, melyet Magyarországon is hangsúlyoznak, természetesen feltételezi a maszk viseletét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.