Létrehozva: 2020.09.28.

„Egy gyönyörű lélek ment az angyalokhoz” – váratlanul érte a halál a négygyermekes édesanyát

Érthetetlen miért vesztette életét. Családja, barátai és kollegái is gyászolják.

Egy fiatal egyedülálló négygyermekes édesanya hirtelen vesztette életét otthonában, „megmagyarázhatatlan” körülmények között.

Jennifer Hinton (37) holttestét egy hete fedezték fel a staffordshire-i Teanban. A nő a Cheadle középiskola egyik tanáraként dolgozott.

„Jennifer Hintont szeptember 19-én túl korán vitték el ebből a világból, négy gyönyörű gyermeket hagyott hátra, akik a világát jelentették. Ennek a négy életerős gyermeknek most új fejezet kezdődik az életében szeretett anyukájuk nélkül” – búcsúzott tőle egyik családtagja.

„Egy gyönyörű lélek ment az angyalokhoz. Kedves lány volt, gyönyörű családdal” – búcsúzott tőle volt kollégája.

Az édesanya halálát jelenleg is vizsgálják a nyomozók. A Mirror oldala szerint arra gyanakszik a hatóság, hogy sztrókot kaphatott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút