Létrehozva: 2020.08.16.

Terroristák tucatnyi embert meggyilkoltak egy szomáliai szállodában

Szélsőséges iszlamista fegyveresek megtámadtak egy tengerparti szállodát vasárnap Szomália fővárosában, legkevesebb tíz ember életét vesztette és több tucatnyian megsebesültek.

A rendőrség arról számolt be, hogy délután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az Elite Hotel bejáratánál, s ezután a társai megrohanták a négyemeletes épületet.

Friss tájékoztatás szerint a támadók túszokat is ejtettek, és még jelenleg is tart a kiszabadításukat célzó művelet, amelynek során a biztonsági erők eddig két terroristát agyonlőttek. Az illetékesek attól tartanak, hogy elhúzódhat az akció, amelyet a sötétség is nehezít.

A vendégek többségét sikerült biztonságba helyezni, és csaknem harminc embert kórházba szállítottak. A helyszínen katonai járművek láthatók.

A merénylet elkövetőjeként az al-Shabaab nevű iszlamista terrorszervezet jelentkezett. A szállodában gyakran megszállnak politikusok, újságírók és különböző civil szervezetek munkatársai.

Mindeközben a szomáliai oktatási miniszter konvoja ellen pokolgépes támadást hajtottak végre az ország déli részében, ott egy ember sebesült meg. Azt gyanítják a hatóságok, hogy ezen terrorakció mögött is az al-Shabaab áll.

Szomáliában lassan már 30 éve szinte teljes a káosz, amióta az ellene összefogó hadurak 1991-ben megdöntötték az államfői tisztséget több mint két évtizeden át betöltő Sziad Barre hatalmát, majd az ország polgárháborúba süllyedt. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges al-Shabaab 2008 óta több-kevesebb sikerrel harcol a nemzetközileg elismert kormány megbuktatásáért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja