RETRO RÁDIÓ

Sokkoló: élőben közvetítette a barládi családapa, ahogy felakasztotta magát

Sokkoló: élőben közvetítette a barládi családapa, ahogy felakasztotta magát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 25. 22:40

A videót többen is látták, de a tragédiát már nem lehetett elkerülni.

A nézők között volt a romániai Barládról származó férfi egyik rokona is, aki sokkos állapotban hívta a zsarukat. A rendőrök és a mentők is azonnal a lakásba siettek, de a 46 éves családapát már nem sikerült megmenteni – írja a Bors. A többi néző – elmondásuk szerint – azért nem kért segítséget, mert sokkot kaptak, mások pedig azt hitték, végül meggondolja magát a férfi.

Fotó: twitter

Úgy tudni, a férfi, aki eldobta magától az életet, nemrég vált el feleségétől, aki miután elhagyta férjét, Olaszországba költözött. Közös szívbeteg gyermeküket egyedül hagyta a férfira, sőt az asszony még az előző házasságából született gyermekét is ott hagyta vele. Mindemellett jelentős adósság is a férfi ölébe hullott, így valószínűleg ezek vezettek a tragikus lépéshez, összeroppant a traumáktól.

A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.

Ha támogatásra van szüksége, vagy egy ismerőse szorul segítségre, vegye fel a kapcsolatot a segélyvonallal: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről is hívható, mindkettőről ingyenes.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.