RETRO RÁDIÓ

Megerőszakoltak, majd élve eltemettek két fiatal fiút a kisváros temetőjében

Megerőszakoltak, majd élve eltemettek két fiatal fiút a kisváros temetőjében
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 08. 28. 23:10

Még a legdurvább horrorfilmekben sem látható olyan brutalitás, mint amit két fiatalkorúnak kellett átélnie Svédországban. A két fiút megverték, megvagdosták, megerőszakolták, majd élve elásták. Két muszlimot gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével.

A svéd lapok arról írnak, hogy múlt szombaton két fiatalkorú fiú sétált a Solna nevű város temetőjének közelében, amikor egy 18 és egy 21 éves migráns szólította le őket. Drogot akartak eladni a muszlimok, de a tinédzserek nem voltak vevők rá. Az iráni származású bevándorlók rossz néven vették a visszautasítást, ezért a két áldozatukat berángatták a temető területére, ahol kínozni kezdték őket.

Képünk illusztráció (Fotó: AFP)

A 10 órán át tartó szenvedésük veréssel kezdődött, több késszúrást ejtettek a lábukon, majd szexuálisan molesztálták őket, végezetül megásatták velük a sírjukat.

A sokkos állapotba került két tinit belefektették a gödörbe, majd betemették őket. Az áldozatok szerencséje az volt, hogy egy nő vasárnap kora reggel ment ki a temetőbe, és meghallotta a fiúk segélykiáltását. Az áldozatok életkorát és származását egyelőre nem árulták el a hatóságok, a gyanúsítottakról pedig annyit tudni, hogy többszörösen büntetett előéletűek. A 21 éves muszlim ellen például július elején indult büntető eljárás, mert Molotov-koktéllal okozott tüzet. A fiatal migránst eddig összesen hatszor ítélték el különböző bűncselekmények elkövetése miatt. A 18 éves társa jogosítvány nélküli vezetés és autólopás miatt volt már többször is a rendőrőrsön.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.