Létrehozva: 2020.08.11.

Megerőszakolta és megölte áldozatát, majd a hűtőben tárolta a testet a horrorpár

Brutális dolgokat tettek meg áldozatukkal, majd mindent elkövettek, hogy eltűntessék a nyomaikat.

Szinte felfoghatatlan, mit tett áldozatával egy horrorpár: a Tennessee-ben élő 52 éves Sean Finnegan és barátnője, a 22 éves Rebecca Dishman még tavaly december végén csalták otthonukba a 36 éves Jennifer Gail Paxtont.

Azt ígérték neki, eltölthet náluk pár napot, ám ehelyett egy baseball-ütővel brutálisan megverték, egy ágyhoz kötözték, a nyakára kutyanyakörvet tettek, megerőszakolták, éheztették, végül pedig megfojtották – rémtetteik azonban még ekkor sem értek véget.

A pár a holttestet először egy fagyasztóládába rejtette el, ám meg kellett csonkítaniuk, hogy oda beférjen. Később pedig, amikor megtudták, hogy nyomoz ellenük a rendőrség, a jégről kivéve az ágy alá rejtették Paxton testét, miközben igyekeztek minél jobban eltüntetni minden, gyilkosságra utaló nyomot.

Először a fagyasztót és a lakást takarították ki, majd pedig a testet is átmosták, reménykedve abban, hogy eltüntetik a rájuk utaló nyomokat. Akciójuk azonban nem járt sikerrel – bár a nyilvánosságra hozott iratok nem tisztázzák, a hatóságok pontosan mikor ütöttek rajtuk.

A páros ellen a múlt héten emeltek vádat. Mindkettejüknek szándékos emberölés, emberrablás, bizonyítékok eltüntetése és holttestgyalázás valamint szexuális erőszak illetve zaklatás miatt kell bíróság elé állnia. A nőre pénteken egymillió dolláros óvadékot szabtak ki, Sean Finnegan azonban nem volt együttműködő, így az ő óvadéki tárgyalását hétfőre halasztották – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil