Létrehozva: 2020.08.07.

Joe Biden ismét vérig sértette az afroamerikai közösséget, kínos magyarázkodásba kezdett

A Demokrata Párt nagy reménysége nem először rúgott bele az afroamerikai választópolgárokba. Biden legújabb gyalázatos kijelentése vélhetően nem volt szándékos, valószínűleg szellemi állapota már nem teszi lehetővé, hogy élő adásban politikailag korrekt mondatokká formázza a gondolatait.

Joe Biden demokrata elnökjelölt egy csütörtöki körkapcsolásos internetes interjúban azt mondta, hogy az Egyesült Államokban élő spanyol ajkú közösség rendkívül sokszínű, nem úgy, mint az afroamerikai közösség – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A 77 éves politikust épp arról kérdezték az újságírók, hogy elnökként felfüggeszti-e majd a Kubából érkezett illegális bevándorlók hazatoloncolását, amikor a nagy port kavart mondat elhangzott tőle.

„Egyébként, amit mi itt mindannyian tudunk, de sok ember nem tud, az az, hogy az amerikai spanyol ajkú közösség hihetetlenül sokszínű közösség, hihetetlenül különböző véleményekkel bizonyos dolgok iránt, ellentétben az afroamerikai közösséggel” – fogalmazott Biden.

Az afroamerikai közösség sokszínűségét lekicsinylő mondata miatt Biden kapott hideget-meleget, és még a demokratákkal szimpatizáló főáramú média is finoman utalt arra, hogy ezt nem kellett volna. Vélhetően tanácsadói javaslatára Biden végül a Twitter-oldalán kezdett tűzoltásba és egy izzadságágszagú bejegyzésben adott magyarázatot a történtekre.

„Korábban ezen a napon megjegyzéseket tettem az afroamerikai és spanyol ajkú közösségre, amit szeretnék tisztázni. Nem állt szándékomban azt állítani, hogy az afroamerikai közösség kulturálisan masszív lenne. Politikai pályafutásom során szemtanúja voltam annak, hogy az afroamerikai közösség mennyire sokszínű kulturálisan és érzelmileg is. Ez a sokféleség teszi jobbá a munkahelyeinket, a közösségünket és az országunkat. Az önök iránt érzett elkötelezettségem a következő: soha nem hagyom abba az afroamerikai közösségért folytatott harcot, és mindig egy igazságosabb jövőért fogok küzdeni” – írta a Demokrata Párt nagy reménysége.

Donald Trump természetesen azonnal véleményezte kihívója rosszul sikerült kijelentését. Az elnök azt mondta csütörtöki ohioi kampányrendezvényén, hogy Joe Biden egyre több sértő és megalázó megjegyzést tesz az afroamerikai közösségekre, és lassan nem marad egyetlen fekete ember sem Amerikában, aki hinne a Demokrata Párt liberális mesevilágának.

„Wow! Joe Biden éppen elvesztette az afroamerikai közösség bizalmát. Micsoda hülye kijelentés volt ez már megint” – írta az elnök a Twitteren.

Joe Biden egyébként nem most sértette vérig először az afroamerikai közösséget. Egy nagy port kavart májusi televíziós interjú alkalmával ugyanis azt sikerült mondania, hogy szerinte egy fekete választópolgár nem szavazhat Trumpra, ha a pedig mégis, akkor az illető nem eléggé fekete. A műsorvezető, akire utalt azonnal kikérte magának Biden kijelentését, és azt mondta, őt csak az érdekli egyedül, hogy a fekete közössége mire számíthat, ha ő lesz az elnök. Biden erre azt felelte, hogy a szenátori és alelnöki munkájának eredményei magukért beszélnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta