RETRO RÁDIÓ

Hatalmas robbanás, több ezer sebesült, legalább 25 halott Bejrútban

Hatalmas robbanás, több ezer sebesült, legalább 25 halott Bejrútban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 04. 21:35

A kedd esti bejrúti robbanás hírügynökségek jelentései szerint a kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más forrás szerint vegyianyag raktár – található.

A város felett vastag füstfelhő keletkezett. Az AFP francia hírügynökség kettős robbanásról számolt be.

George Kettaneh, a libanoni vöröskereszt vezetője szerint a detonációban megsebesültek százait szállították kórházba, de sokan a robbanás által megrongált házakban rekedtek. Hozzátette, hogy a helyi sajtónak nincsenek pontos adatai a sebesültekről és a romok alatt rekedtekről. Több sérültet hajóval menekítettek ki. A sérültek száma különböző jelentések szerint 2500 és több mint háromezer között van, a halottaké pedig legkevesebb 25, de egyes tudósítások szerint már legalább harminc.

Abbász Ibrahim, a libanoni biztonsági erők főnöke közölte, hogy a detonációt nem pokolgép okozta, hanem egy olyan térségben történt, ahol az évek során elkobzott, erősen robbanékony anyagokat tárolták. Ibrahim a televíziónak nyilatkozva nem volt hajlandó a robbanás okáról beszélni, mondván, hogy meg kell várni a vizsgálatok eredményét. A libanoni székhelyű al-Majadín televízió idézte a libanoni vámhivatal főnökét, aki szerint több tonnányi nitrát robbant fel.

Michel Aún államfő összehívta a legfelsőbb védelmi tanácsot – közölte Twitter-üzenetben az elnöki hivatal. Haszan Diab libanoni kormányfő egynapos nemzeti gyászt rendelt el szerdára az áldozatok emlékére. Farhan Haq ENSZ-szóvivő újságíróknak azt mondta, hogy egyelőre nem tudni, mi okozta a detonációt, és nincs arra utaló jel, hogy az ENSZ-személyzet tagjai közül valaki megsebesült.

Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy tudomásuk van a robbanásról, és „aggódnak minden potenciális emberveszteség miatt, amelyet egy ilyen erőteljes robbanás okozhat”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.