Létrehozva: 2020.08.06.

Egy muszlim migráns élőben közvetítette a neten, ahogy bárányokat véreztet ki a fürdőkádban

A francia törvények szigorúan tiltják állatok otthoni levágását. A muszlimok persze magasról tesznek erre, pláne akkor, ha Allahnak kell áldozatot bemutatni.

Egy Nizzában élő muszlim férfi az interneten keresztül élőben közvetítette, ahogy elmetszi két bárány torkát, kivérezteti őket a fürdőkádjában, majd megnyúzza, kizsigereli és kibelezi mindkettőt az iszlám világ egyik legfontosabb ünnepnapja, az úgynevezett Íd al-Adhá (áldozati ünnep) alkalmából - írja az amerikai Breitbart.

Az otthoni bárányvágást a Snapchat nevű közösségi oldalon keresztül közvetítette az arab férfi. A platformon már több, mint ezren osztották meg a brutális videót, amikor az eljutott a bevándorlásellenes Nemzeti Gyűlés egyik nizzai képviselőjéhez, Philippe Vardonhoz. A jobboldali politikus lementette, majd a Twitter oldalán közzétette a megdöbbentő felvételt.

Az Íd al-Adhá minden évben szörnyű jeleneteket eredményez, és ezt büszkén osztják meg a muszlimok a közösségi médiában. Ezen gyilkosságok miatt arra kértem a nizzai rendőrséget, hogy azonosítsák és fogják el az elkövetőket„ – fogalmazott a közösségi oldalára feltöltött videó mellett Vardon.

(Csak az erős idegzetű olvasóink nézzék meg a felvételt.)

A francia törvények egyébként szigorúan tiltják az állatok otthoni levágását. Az egyre növekvő muszlim népességgel azonban ezt nehéz megértetni, különösen az Íd al-Adhá környékén, ami idén július 31-ére esett. Az ünnep alkalmával ugyanis a muzulmánok áldozatot mutatnak be Allahnak. Általában bárányt ölnek le, húsát pedig szétosztják a rászorulók között (bárányon kívül az áldozati állat lehet még tehén, kecske és teve is). Az áldozati állatnak bizonyos életkori és minőségbeli követelményeknek is meg kell felelnie, másképp nem áldozható fel. Az állat levágásakor a muszlimok elmélyülten imádkoznak.

A szomszédos Belgiumban sokkal szigorúbbak az otthoni vágásra vonatkozó törvények, mint Franciaországban. Ennek ellenére Brüsszelben idén 460 utcára dobott báránytetemet regisztráltak a hatóságok az áldozati ünnep utáni napokban – írja a Sudinfo brüsszeli hírportál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?