RETRO RÁDIÓ

Döbbenet, ezért halt meg az ártatlan édesanya

Döbbenet, ezért halt meg az ártatlan édesanya
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 16. 18:40

Három gyermek és két nő ült az autóban.

Tragikus baleset történt szombaton délelőtt Szlovákiában, a Pöstyéni járásban.

Egy ártatlan édesanya halt meg a a felelőtlen előző miatt.

Fotó: szlovák rendőrség

Megtudtuk: egy terepjáró és egy autó ütközött. Martina Kredatusová kerületi rendőrszóvivő elmondta: a Renault Tháliát vezet hölgy vélhetően megpróbálta elkerülni az ütközést egy szemből, az ő közlekedési sávjában érkező autóval, amely épp egy Jeepet előzött. A Thália emiatt a Jeeppel karambolozott, majd lerepült az útról és a tetejére borult.

Fotó: szlovák rendőrség

A Jeepet előző autó a jelek szerint elhajtott, a rendőrség ugyanis szemtanúk, illetve a harmadik autó sofőrjének jelentkezését kéri – írja a Paraméter.

„A Renault anyósülésén utazó hölgy, aki nemsokára lett volna 40 éves, már nem térhet haza„ – írta a szóvivő. ”Ő a helyszínen életét vesztette, 8 éves kisfiát pedig súlyos fejsérülésekkel, agyrázkódással, zúzódásokkal szállították kórházba egy mentőhelikopterrel„ – közölte Zuzana Hopjaková, a légimentő-szolgálat szóvivője.

Az autót vezető nő szintén súlyosan megsérült, hátul ült az ő két gyermeke is, akik közül a 11 éves fia súlyosan, 6 éves kislánya könnyebben sérült meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.