RETRO RÁDIÓ

A tűzoltók is sírva fakadtak, amikor a helyszínre értek: kisgyerekek haltak meg a brutális balesetben

A tűzoltók is sírva fakadtak, amikor a helyszínre értek: kisgyerekek haltak meg a brutális balesetben
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 20. 11:40

Annyira megrázta a tűzoltókat az eset, hogy pszichológust kellett hívni.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, brutális baleset történt Tarnócnál. Két Volkswagen (VW) Transporter típusú kisbusz ütközött össze. A balesetben négy gyermek és egy felnőtt életét vesztette.

A szlovák rendszámú furgonban kilenc személy, köztük öt gyerek, a másik, német rendszámú, szintén Volkswagen (VW) Transporter típusú furgonban három személy utazott. Az előbbi jármű az ütközés következtében lerepült az útról. Négy, 6 és 11 év közötti gyerek, valamint egy 43 éves felnőtt a helyszínen életét vesztette. A német rendszámú furgon utasai csak könnyebben sérültek meg.

Alena Krčová, az egészségügyi mentőszolgálat operációs központjának szóvivője arról számolt be, hogy a rózsahegyi és a liptószentmiklósi kórházba szállították a baleset négy résztvevőjét. „Szállítás közben eszméletüknél voltak, közepesen súlyos, illetve könnyebb sérüléseket szenvedtek” – tette hozzá a szóvivő.

Jaroslav Harant, a liptószentmiklósi járási rendőrkapitány elmondta: a baleset okát és körülményeit szakértők vizsgálják. A sofőröket arra intette, hogy vezetés közben figyeljenek az úttest állapotára és az időjárásra is, amely mostanában kiszámíthatatlan.

A tűzoltók a helyszínre érkezésük után elvégezték a szükséges tűzvédelmi intézkedéseket, a sebesülteket pedig elsősegélyben részesítették – írta a Paraméter.

„A tűzoltóság pszichológusokat is hívott, hogy a trauma után segítséget nyújtsanak a túlélőknek, valamint a tűzoltóknak is. Nagyon nehéz bevetés volt, hiszen gyerekek haltak meg. A tagjaink közül sokan nagyon nehezen viselik a történteket. Pedig mind kemény férfiak” – számolt be róla Eva Krajčiová, a liptószentmiklósi Járási Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) igazgatónője.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.