RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: a fertőzöttek akár életük végéig is szenvedhetnek a tünetektől

Koronavírus: a fertőzöttek akár életük végéig is szenvedhetnek a tünetektől
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 13. 14:00

Olaszországi szakértők újabb meglepő információkat állapítottak meg a koronavírussal kapcsolatban.

Olaszországi kutatások során kiderült, hogy sokkal rosszabbak is lehetnek a koronavírus hatásai az emberi szervezetre, mint azt eddig gondolták. Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy a Covid-19 nem csupán a légzőszerveket támadja meg, hanem az egész testet.

Lombardiában több korábbi koronavírusos beteg esetében pszichózist, inszomniát, gerincfertőzést, stroke-ot, krónikus fáradtságot, vesebetegséget és mozgásszervi nehézségeket is diagnosztizáltak. Az orvosok szerint néhányan soha nem gyógyulnak majd fel teljesen, ráadásul a szövődményeknek minden korosztály kiszolgáltatott.

Fotó: MTI

A fertőzöttek azt tapasztalhatják majd magukon, hogy csökken a munkaképességük és gyengül a koncentrációs és fizikai képességeik is.

Az orvosok ezért újra kihangsúlyozták, hogy akik nem tartják magukat a veszélyeztetettek között, azok is legyenek elővigyázatosak és vegyék komolyan a járvány elleni védekezést. Elsősorban tartsák be a higiéniai előírásokat, mint a megfelelő távolságtartás, a maszkviselés, valamint az alapos és gyakori kézmosást – írja a Sky News.

A kutatás során voltak olyan betegek is, akiknek az esetében a koronavírus fertőzöttséget neurális tünetek alapján állapították meg, nem pedig légút megbetegedése alapján. Ezért a Cremonai Kórházban már együttes erővel veszik kezelésbe a neurális osztály és az infektológusok a koronavírusos betegeket.

Például miután februárban egy 65 éves férfit diagnosztizáltak a vírussal, és felépült, ennek ellenére is mind a mai napig légzési nehézségekkel és hirtelen előtörő kimerültséggel küzd.

Hozzátették: az is előfordulhat, hogy csak évekkel később derül majd ki, ha egy fertőzöttre élete végig befolyással lesz a vírus szövődményei. A jelenlegi adatok alapján súlyos neurológiai károsodást eddig 43 embernél találtak, akik között van 16 és 85 éves beteg is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.