RETRO RÁDIÓ

Kiderült: a BCG-oltás hatékony a koronavírus ellen

Kiderült: a BCG-oltás hatékony a koronavírus ellen
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 11. 21:40

Már a klinikai teszteket végzik.

A tuberkulózisoltás, amit több országban is beadnak az iskoláskorú vagy épp pici gyermekeknek, bizonyos szinten valódi védelmet nyújt a súlyos koronavírustünetek ellen. Mindez egy friss tanulmányból derült ki.

A Bacillus Calmette Guerint (BCG) oltást 1924-ben állították elő, annak érdekében, hogy csökkentsék a bakteriális tüdőfertőzést és növeljék az immunitást az efféle betegséggel szemben.

Fotó: MTI

Az Egyesült Államokban végeztek el egy friss kutatást, ahol a magas és alacsony BCG-oltás mértéke alapján vizsgálták meg a koronavírusban elhunyt fertőzöttek számát, és egyértelmű kapcsolatokat fedeztek fel.

Luis Escobar professzor kollégáival közösen megállapította, hogy ahol alkalmazzák a BCG-oltást, 10 százalékkal magasabb a védettség a vírussal szemben és 10,4 százalékkal csökken a halálozások száma – írja a The Sun.

„Számos szignifikáns összefüggést figyeltünk meg a BCG-oltás és a csökkent koronavírusos halálesetek között” – kezdte a tanulmány értékelését a professzor, majd hozzátette: „Már első kutatásaink során bebizonyosodott, hogy azokban az országokban, ahol a BCG-oltások aránya magas, alacsonyabb a Covid-19 vírus miatti halálozási arány.”

Persze hozzátették, hogy egyes országokban, ahol nagy arányban használják a BCG-oltást is megfigyelhetők különbségek, de egy lépéssel közelebb kerültek a koronavírus elleni védekezés megfejtéséhez. Kihangsúlyozták: egyelőre még nem mondható, hogy biztos védelmet nyújt a koronavírus ellen az oltás, és jelenleg még nem is ajánlják a vírus megfékezésére a használatát.

A kutatás során azonban már elkezdték a klinikai teszteket, hogy megállapítsák, a felnőttek esetében a BCG-oltás milyen szintű védelmet nyúlt a Covid-19 ellen.

Így a jelenlegi eredmények alapján a BCG-oltás nem nyújt teljes védelmet, de ellenállóbbá teszi a szervezetet a koronavírus ellen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.