Létrehozva: 2020.07.16.

Kétszer hatékonyabb lehet a brit tudósok által fejlesztett koronavírus-vakcina

Jól haladnak a kutatók a teszteléssel, még idén szeretnék forgalomba hozni a készítményt.

A brit tudósok azon a potenciális oltóanyagon dolgoznak, amely védelmet nyújthat a Covid-19 ellen, és a kísérletek eredményei alapján nagyon jól haladnak a fejlesztéssel.

Az oxfordi kutatók úgy tartják, hogy áttörést hajtottak végre, miután felfedeztek egy „kettős védelmet” nyújtó antianyagot a koronavírus ellen.

Áprilisban kezdték el egészséges felnőtteken önkéntes alapon a kísérleteket. Az első fázisú vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy a vakcina immunválaszt generált és a vérminták szerint stimulálja a testben a gyilkos T-sejteket.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

David Carpenter a berkshire-i kutatási etikai bizottság elnöke, akik jóváhagyták az oxfordi próbát, továbbra is tartják a kapcsolatot a tudósokkal és úgy nyilatkoztak: „Feltétlenül jó úton haladnak.”

„Senki sem tudja kitűzni a végleges dátumokat. Lehet, hogy a dolgok rosszra fordulnak, de a valóság az, hogy ha sikerült egy nagy gyógyszergyártó céggel együttműködni, az oltás szeptember körül meglehetősen széles körben elérhetővé válhat. S ez az a fajta cél, amelyen dolgozunk” -tette hozzá a szakember.

Ám azt mondják, még nem bizonyított, hogy az oxfordi oltás, a ChAdOx1 nCoV-9 néven ismert szer, tartós immunitást biztosít.

A szer kettős kombinációjával egyszerre reagál a T-sejtekre és az ellenanyagra is. Így remélik, hogy megóvja majd az embereket a vírustól.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek