RETRO RÁDIÓ

Jézus fekete lesz Anglia legöregebb katedrálisának új oltárképén

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 07. 01. 20:18

A székesegyház egyik elöljárója szerint a feketék élete is számít, ezért van szükség a cserére. No comment.

A Londontól 30 kilométerre található, több mint 1000 éves Szent Albans katedrálisban hamarosan egy olyan új oltárképet állítanak fel, melyen Jézust fekete emberként ábrázolják – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A rendhagyó festmény Leonardo Da Vinci egyik leghíresebb alkotásának, az Utolsó vacsorának lesz a másolata, azzal a különbséggel, hogy a Megváltó fekete lesz rajta. A hivatalos tájékoztató szerint az anglikán egyház ezzel a gesztussal szeretné kifejezni szolidaritását az Amerikából indult, de mára az Egyesült Királyságba is begyűrűzött „black lives matter” nevű mozgalom mellett.

„Ma az anglikán egyháznak nincs meg a sziklaszilárd talapzata ahhoz, hogy mindenkinek igazságosságról prédikáljon, faji alapon vagy más módon. De a hitünk azt tanítja, hogy mindannyian egyformának születtünk Isten képmására, és hogy Isten az igazságosság Istene” – fogalmazott a sajtónak az új festménnyel kapcsolatban Jeffrey John, a Szent Albans katedrális egyik elöljárója, aki szerint a feketék élete is számít, ezért van szükség a cserére.

Az új oltárképet Lorna May Wadsworth brit festőművész készítette, aki Tafari Hindst jamaikai modellről mintázta Isten fiát. A majdnem 3 méter széles és 1 méter magas festmény már a jövő héten a helyére is kerülhet, erre Justin Welby Canterbury érseke adott engedélyt.

Welby egyébként a napokban egy Twitter-bejegyzésben arra kérte az anglikán egyház elöljáróit, hogy gondolkodjanak el azon, Jézus tényleg fehér ember volt-e? Szerinte ugyanis Isten fia vélhetően színes bőrű lehetett, mivel a közel-keletről származott, ezért tilos csak és kizárólag fehér emberként ábrázolni őt. A sokféleség jegyében azt javasolta, hogy néha fehér, néha kreolbőrű, néha pedig fekete személyként jelenítsék meg a Megváltót a templomi festményeken.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.