Létrehozva: 2020.07.05.

Gyomorrontással fordult orvoshoz: 1 órával később világra hozta Evelint

A fiatal nőnek fogalma sem volt arról, hogy teherbe esett.

Charlotte Wheeler-Smithnek nagyon erős gyomorfájdalmai lettek. Rosszulléte miatt felhívta az orvosát is, hogy elpanaszolja tüneteit, ekkor tudta meg, hogy valószínűleg terhes. Egy órával később már kezében tarthatta kisbabáját.

Charlotte azt állította, még a kis Evelin-Rose születésekor sem tudta, hogy állapotos.

„Fogalmam sem volt, hogy terhes vagyok. Az egyetlen jele az egésznek a gyomorgörcs volt két nappal a szülés előtt. Arra gondoltam, hogy valami rosszat ettem vagy görcsölök, de aztán reggel megszületett a kislányom” – kezdte a Daily Star oldalának az újdonsült édesanya.

Daily Stair / Charlotte Wheeler-Smith

„Miután beszéltem az orvossal, nem sokkal később a férjem is hazaérkezett. Csapdába esve éreztem magam. Aztán egy órával később elmentem a mosdóba és egy köldökzsinór esett ki belőlem. Nem tudtam elhinni, hogy mi történik” – folytatta hihetetlen történetét Charlotte.

A nő hirtelen késztetést érzett arra, hogy nyomjon, így londoni lakásának a folyosóján, perceken belül világra hozta a kisbabáját. Férje éppen azelőtt érkezett haza, hogy három tolás után megszületett a csecsemő.

„Furcsán nyugodt voltam. Tudtam, hogy azonnal ki kell jönnie a kisbabának, mert a köldökzsinóron keresztül kapják az oxigént, aminek hiányában meghalt volna” – mondta Charlotte, akinek férje azonnal hívta a mentőket.

A kórházban mindkettejüket, anyát és kislányát is alaposan kivizsgálták. Végül öt nappal később bizonyosodott be, hogy a kislánynak nem lett semmi baja az otthonszüléstől, az agyműködése is teljesen normális.

„A legjobb érzés az volt, amikor négy nappal a szülés után kézbe vehettem. Csodálatos és annyira különleges érzés volt” – mesélte az édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét