RETRO RÁDIÓ

Drámai: az anyja lehet a felelős a 3 éves kisfiú kegyetlen haláláért

Drámai: az anyja lehet a felelős a 3 éves kisfiú kegyetlen haláláért
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 20. 19:50

Rejtélyes körülmények között, durva sérülések miatt vesztette életét a gyermek.

Tricia Ann Bissett (33) és Judson Sier Duunavant (38) csütörtökön tartóztatták le, hat hónappal 3 éves kisfiúk halála után. A rendőrség a gyermek sérülései miatt boncolást rendelt el.

Az észak-karolinai Siler városát megrázta, amikor tavaly decemberben életét vesztette a három éves Evan Preston Marrero. A kisgyermek halála után a Chatham megyei seriff hivatala kiterjedt nyomozást kezdett, több rendészeti szerv bevonásával.

A teljes halál utáni vizsgálat során Evan karján, lábán, mellkasán, hátán, arcán és a homlokán is tompa tárgy okozta sérüléseket találtak. Halálát a szakértő szerint a vékony és vastagbelének belső vérzése okozta.

 

Végül a gyanú a fiú édesanyjára és barátjára terelődött, akit gyilkossággal és szándékos gyermekbántalmazással vádoltak meg.

Az édesanya teljesen összetört, amikor élettársával együtt megvádolták őket a kisfiú meggyilkolásával.

A temetésén elhangzott gyászbeszédből kiderült, hogy a kisfiú mindig vidám volt és imádott legóval játszani.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.