RETRO RÁDIÓ

Brutális kegyetlenség: elrabolták, megerőszakolták, majd megfojtották a 8 éves kislányt

Brutális kegyetlenség: elrabolták, megerőszakolták, majd megfojtották a 8 éves kislányt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 11. 21:20

A kislány családjának most ahelyett, hogy a születésnapját ünnepelnék, a temetését kell megszerveznie.

Csupán egy nappal a kilencedik születésnapja előtt Vika Teplyakovát elrabolták. Igor (45) és Kristina Dvornikov (31) egy távoli erdőbe vitték a gyereket, ahol megerőszakolták, majd megölték.

A nyomozás jelenlegi információ szerint Vika elszökött otthonából, hogy meglátogassa 20 mérfölddel távolabb élő barátait, korábbi lakhelyüknél. A házaspár ekkor figyelt fel rá és rabolták el. Családja hétfő délelőtt jelentette be a gyermek eltűnését, közel tizenkét órával azután, hogy elindult otthonról.

Vika eltűnését egy utca térfigyelő kamerája rögzítette, így a rendőrség azonosítani tudta az elkövetőket. Végül Kristina Dvornikov tört meg a rendőri nyomás alatt, bevallotta, férje a furgonjukban megerőszakolta a lányt, majd egy műanyag zacskóval megfojtotta az erdőben. A holttestet végül egy folyó partján dobták ki.

A gyermek édesanya a Mirrornak adott interjújában elárulta, hogy egyetlen reménye az, hogy a pár a legszörnyűbb és legfájdalmasabb sorsot fogja kapni, soha nem engedik őket szabadon és végül a pokol mélyén végzik.

„Remélem, hogy a lehető legszigorúbb büntetést fogják kapni, és remélem, hogy ezek az emberek hamarosan pokolra kerülnek. ”

A kislány családjának most ahelyett, hogy a születésnapját ünnepelnék, a temetését kell megszervezniük. Az édesanya Ulyana folyamatosan a gyásszal küzd, nyugtatókon él a történtek óta.

A rendőrség őrizetbe vette Igort és feleségét, a kocsijukban pedig megtalálták az erőszakos bűncselekményre utaló nyomokat. A rendőrségi szóvivő azt is elárulta, hogy megtalálták a kislány holttestét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.