RETRO RÁDIÓ

„Azt hittem, a lányom biztonságban van” – brutális sérülése majdnem megvakította a 4 éves kislányt

„Azt hittem, a lányom biztonságban van” – brutális sérülése majdnem megvakította a 4 éves kislányt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 22. 18:15

Egyik óvodatársa dobálta meg a gyereket.

Az édesanya számolt be kislánya borzalmas tragédiájáról. A 4 éves gyereket majdnem megvakították az óvodában, ami után ötórás sürgősségi szemműtétre volt szüksége.

Az Új-Zélandon élő Michelle elárulta: Skyla lánya még a szemét sem tudta kinyitni, amikor tavaly februárban behívták az óvodába – írja a The Sun.

Noha Skyla azt mondta, hogy egy másik gyerek kővel dobálta meg a szemét, az óvoda alkalmazottai azt mondták, hogy egy játékrepülő volt.

„Csak behunyta a szemét, és nem nyitotta ki. Így nem láttam semmilyen véraláfutást vagy ilyesmit” – kezdte az édesanya.

Michelle elvitte Skylát a háziorvosukhoz, aki azonnal egy szemklinikára irányította őket. A klinikára későn értek oda, a szakorvos pedig nem tudott egyértelmű diagnózist felállítani, mert Skyla nem volt hajlandó kinyitni a szemét. Másnap javult a helyzet, és azt gondolták, már nem lesz semmi probléma. Azonban két nappal később az édesapa észrevette, hogy feldagadt a szemhéja, ezért visszavitték. Egy másik doktornő sokkal határozottabban bánt Skylaval, így sikerült megvizsgálnia. Akkor derült ki, hogy megsérült a szeme és sürgősen meg kell műteni, különben teljesen megvakul.

„Hirtelen megtelt a vizsgáló orvosokkal és ápolókkal, és azt mondták nekünk, hogy azonnal műtétet igényel, mert a szemgolyója meghasadt és az írisze kiugrott a helyéről” – árulta el az édesapa a lapnak.

Michelle szerint lányának az érzéstelenítése volt a „legrosszabb dolog, amit életében látott.” Skylara ötórás műtét várt, ami sikeresen ért véget, ám a látása véglegesen megsérült, mert elveszítette az íriszének egy részét. Így valószínűleg soha nem lesz már tökéletes a látása.

Másfél év elteltével a baleset után Skylanak javításokat végeztek a szemén. Az anyuka nem haragszik az óvodára, de szerette volna elmesélni tragédiájukat, hogy más szülök jobban odafigyeljenek az efféle sérülésekre.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.