RETRO RÁDIÓ

Szobrot állítanak a tömeges bevándorlás tiszteletére Londonban!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 23. 17:15

A különleges alkotás tervétéppen az antifasiszta tüntetők szobordöntögetési őrületének kellős közepén jelentették be. A polgármester szerint ez csupán véletlen egybeesés.

London Hackney nevű kerületének baloldali vezetése bejelentette, hogy jövőre szobrot állítanak a tömeges bevándorlás tiszteletére. A tervek szerint az alkotás két darab, egyenként majdnem három méter magas migránst ábrázoló szoborból áll majd, és a polgármesteri hivatala előtti téren kapna helyet – írja a Guardian internetes kiadása.

Hackney polgármestere, a munkáspárti Philip Glanville elmondása alapján a szobrokkal az Egyesült Királyságba irányuló tömeges bevándorlás első hullámával érkezőknek, az úgynevezett Windrush-generációnak szeretnének emléket állítani. Éppen ezért két olyan művészt kértek fel a szobrok elkészítésére, akik az első bevándorlóknak a leszármazottai.

1948. június 22-én az Empire Windrush nevű hajó, fedélzetén 492 karibi emigránssal megérkezett a nagy-britanniai Tilbury kikötőjébe. A dátum a tömeges bevándorlás kezdőpontját jelentette. 1961-re becslések szerint már 172 ezer karibi származású polgára volt az Egyesült Királyságnak. Sokan úgy nevezik őket, a Windrush-generáció.

„Az új szobor a büszkeségünk és sokszínűségünk egyik kinyilatkoztatása lesz. Ez az alkotás esélyt biztosít majd arra, hogy a legkülönfélébb emberek köztéri szobrait csodálhassuk meg” – fogalmazott a Guardiannek Philip Glanville.

A politikus szerint a szobor bejelentése csak véletlenül esik a szélsőbaloldali és antifasiszta tüntetők szobordöntögetési őrületének idejére, elviekben a két eseménynek semmi köze egymáshoz. A tömeges migrációnak emléket állító alkotással csak Sadiq Khan londoni polgármester azon kérésének szeretnének eleget tenni, miszerint több színes bőrű embernek kell műemléket állítani a brit fővárosban.

Hackney városi tanácsa egyébként a múltban is kiemelten foglalkozott a Windrush-generációval, ugyanis a karibi bevándorlók többsége ebben a londoni kerületben telepedett le. Az önkormányzati testület két éve például felszólította a Theresa May vezette központi kormányt, hogy segítse a Windrush-generáció tagjait a brit állampolgárság megszerzésében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.