3 éve

„Szeretném visszakapni az életem” – vérmérgezést kapott, majd kómába esett és lebénult a fiatal nő

A sürgősségi műtét majdnem az életét követelte.

Egy egészséges nőnek csupán 50 százalék esélyt adtak a túlélésre, miután vérmérgezést kapott és kómába esett. Gemma Staplis (29) korábban teljesen egészséges életet élt.

A fiatal nő egyenesen halálra rémült, amikor az orvosai közölték vele, hogy vérmérgezést kapott és két nagy perforáció is van a bélrendszerében. A műtét miatt szüleit is felhívták, hogy tájékoztassák őket a sürgősségi sebészeti beavatkozásról, valamint arról, hogy gyereküknek 50 százalék esélye van a túlélésre.

A több órás műtét után az orvosoknak kómába kellett helyezniük Gemmát, de ezután a nő szervei sorban kezdték felmondani a szolgálatot.

Családját arról tájékoztatták, hogy három hétig kell majd altatásban lennie, majd még éveken keresztül szüksége lesz felügyeletre. Ennek ellenére Gemma öt nap után felébredt, ám ekkor derült ki, hogy lebénult.

„Minden elmosódott a számomra, semmi sem tűnt valóságosnak, nagyon zavart voltam és nem tudtam beszélni sem, mert elvesztettem a hangomat. Emlékszem, csak rengeteg csövet láttam magam körül” – nyilatkozta a The Sunnak Gemma, aki az elmúlt 18 hónapban három különböző kórházban volt. Rengeteg traumát élt át, és még mindig a fájdalmaival küzd.

Gemma kerekesszékbe került, továbbá két bélműtéten esett át és egy komoly gyomorműtéten is. Viszont a mozgását még mindig nem nyerte vissza teljesen, így pénz gyűjt, hogy magánegészségügyi ellátást kaphasson és egy speciális terápiát.

„A lábaim még csak most kezdenek újra működni, akárcsak korábban az egész testem. Nem tudom felemelni a karom, nem tudom megfelelően mozgatni az ujjaimat vagy a kezem, ami lehetetlenné teszi a mindennapi feladatokat. Súlyos izomgyengeségem van, és intenzív rehabilitációra szorulok” – árulta el Gemma.

„Szeretném, ha visszatérne a függetlenségem. Csak azt akarom, hogy visszakaphassam a korábbi életem” – tette hozzá elkeseredve a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így gúnyolja Elon Musk a nevetséges Volodimir Zelenszkijt - kép

origo.hu

Ezt tervezi most az életével az RTL Klub alkoholista, gyerekverő színésze

borsonline.hu

Búcsúutazásra indult fiával a halálos beteg anya, aztán jött a telefonhívás

vg.hu

Északi Áramlat: most Észak-Korea mutogat az Egyesült Államokra

metropol.hu

Örömhír a családoknak: ez a hétfő más lesz, mint a többi

mandiner.hu

Bevallotta a német férfi: ezért költözött Magyarországra (VIDEÓ)

origo.hu

Embertelen borzalmakat kellett átélnie Jeff Bezos házvezetőnőjének

astronet.hu

Októberi kínai horoszkóp 2023: a Kutya hónapjában visszaszáll ránk mindaz a jó, amit másokért teszünk

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a stressz(x)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Drámai bejelentés: A svéd kormány beveti a hadsereget a bandaháborúk letörésére

KÜLFÖLD

Berlin hatéveseket oktat az utcai prostitúcióra

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen minden botrányt megúszik:

KÜLFÖLD

Besokallt Ausztria: a többség már elutasítja a migrációt

KÜLFÖLD

Meggyilkoltak egy 3 éves kisfiút, megrázó részletek

KÜLFÖLD

Újabb brüsszeli korrupció? Fia üzlete mellett lobbizott egy baloldali EP-képviselő

KÜLFÖLD

Meghalt egy nő, a rendőrök elfogták a késsel hadonászó férfit

KÜLFÖLD

Hűtlenségen kapta férjét egy nő: elképesztő, milyen ultimátumot adott