Létrehozva: 2020.06.05.

Napokon belül kiengedhetik Maddie gyilkosát: a rendőrség őrült tempóban keresi a férfi barátnőjét

Az egykori barátnő nagy segítség lehetne a nyomozásban.

A DailyMail értesülései szerint keresi a rendőrség azt a koszovói származású nőt, aki Madeleine McCann eltűnése előtt együtt élt a kislány elrablásával vádolt német férfival, Christian Bruecknerrel.

A rendőrség szerint a nő fontos tanú lehet, aki segíthet rekonstruálni a férfi mozgását. Értesüléseik szerint a nő egy tanyán élt együtt a gyanúsítottal, nem messze a portugáliai Praia de Luztól, ahonnan az akkor 3 éves kislány eltűnt, azonban még a feltételezett bűncselekmény előtt elköltözött onnan.

A férfit napokon belül feltételesen szabadlábra helyezhetik, ezért a rendőrség szinte hajtóvadászatot indított a koszovói származású nő felkutatására.

A jelenleg is börtönben ülő férfi 2005-ben erőszakolt meg egy idős nőt Praia de Luzban, ugyanabban a városban, ahol Madeleine is eltűnt. A férfi különös kegyetlenséggel bántalmazta az amerikai áldozatát, kikötözte és megverte az idős asszonyt, mielőtt megerőszakolta. A bűncselekményért 7 év börtönre ítélték. Christian B.-t már 1994-ben, 17 éves korában elítélték szexuális bűncselekmények miatt, és összesen 17 alkalommal kellett eddig bíróság elé állnia különféle bűncselekmények miatt.

A rendőrség súlyos kérdéseket kapott csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy ha több, gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény miatt már eleve figyelték a férfit, miért nem vizsgálták meg eddig? Hiszen alig pár kilométerrel arrébb lakott, mint ahonnan eltűnt a kislány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl