
Teljesen összeomlott a hír hallatán.
Mint arról korábban a Ripost is beszámolt Christian Brueckner-et gyanúsítják Madeleine McCann meggyilkolásával. Mint kiderült, a feltételezett gyilkos nevelőszülei nem bírtak vele, a bántalmazó és bűnözői magatartása miatt, ezért egy otthonba küldték.
Brigitte és Fritz Brueckner hívő házaspár, jótékonyságból vitte haza a még csecsemő Christiant, miután édesanyja lemondott róla.

Fotó: Northfoto
Ám már fiatalon előjött deviáns viselkedése. Hiába szerették volna jó útra téríteni nevelőszülei, miután Fritz autóbalesetet szenvedett, már nem tudta többé megfegyelmezni nevelt fiát. A szülők azonban nem szerettek volna teljesen lemondani róla, így végső elkeseredésükben egy református intézetbe küldték.
A mára özvegy Bruecknerné a Daily Mailnek adott exkluzív interjúban elmondta: semmit sem tud elidegenedett fia állítólagos gyilkosságával kapcsolatban.
„Nem tudok róla semmit. Nem akarok semmit tudni róla”- nyilatkozta a brit lapnak az özvegy.
„A Brueckner házaspár nagyon kedves pár volt. De ami a fiukkal, Christiannal történt, az valami katasztrófa” – nyilatkozta az egyik szomszéd.
„Kisbabaként hozták a házhoz, sajátjukként nevelték. Gyakran került bajba, és egyre rosszabb lett, amikor serdülő korba lépett. Christian valószínűleg 13 vagy 14 éves lehetett, amikor Fritz autóbalesetet szenvedett” – nyilatkozta egy másik helybéli.
Egy közeli családtag azt is elárulta a lapnak, hogy a Madeleine gyilkossággal kapcsolatban került Christian miatt az özvegy teljesen összetört.
„Brigittet ez el fogja pusztítani. Az, hogy a gyermeke egy másik gyereket megölt, az a legrosszabb, amit egy anya elképzelhet. Kedves nő és már sok nehézségén kellett túltennie magát, amikor a férje agykárosodást szenvedett, majd később meghalt” – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő családtag.







